Az újvidéki Bölcsészettudományi Kar rendőrség által történt tegnapi elfoglalása, az egyetemi autonómiának a dékán kezdeményezésére történt megsértése során az egyetemisták és a polgárok egyetem előtti tiltakozásakor ismét megismétlődött a rendőrök nem megfelelő eljárása az újságírókkal, az egyetemistákkal és a polgárokkal szemben – olvasható a Független Elektronikus Médiumok Szövetsége (ANEM) közleményében.

Az ANEM szerint az újságírók nem mehettek a kordon mögé, ahonnan a korábbi gyakorlathoz hasonlóan zavartalanul végezhették volna a munkájukat, az újságírókat és az operatőröket lökdösték, a pajzsokkal ütötték a rendőrök, és hanggránátot és különböző robbanóeszközöket vetett be ellenük a csendőrség. Az N1 forgatócsoportjától a csendőrök azt követelték, hogy kapcsolják ki az éjszakai felvételezéshez elengedhetetlen kamerareflektort, és ha nem teszik ezt meg, letartóztatják őket, egy újságírónőt pedig abban akadályozták, hogy nyilatkozatot vegyen a United Group igazgatójától.

Az ANEM azt követeli a rendőrségtől, hogy tegye lehetővé az újságírók zavartalan munkáját, különösen akkor, ha valamilyen intézkedés zajlik, mivel az ő feladatuk az, hogy megóvják a közérdeket és valós, friss információkkal szolgáljanak.

Buszon tartóztattak le egy bölcsészhallgatót

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!