A bajmoki általános iskolában oktató Beszédes Andrea, akinek a munkásságát országos és Európa szinten is elismerték, munka nélkül maradt, ami szerinte azért történt, mert támogatta az országszerte zajló tiltakozásokat, írja a Subotičke.
Annak ellenére, hogy olyan tantárgyat tanított, amelynek az oktatására az egész országban nehéz megfelelő szakkádert találni, szerződését idén nem hosszabbították meg. Informatikus diplomával rendelkezik, 17 éven át matematikát tanított, évente megújított szerződéssel – azonban ebben az évben a hosszabbítás elmaradt.
A matematikai, informatikai és fizikai tanórák mellett Beszédes Andrea vezetett robotikával kapcsolatos szakköröket, versenyekre készítette fel a diákokat, és részt vett olyan projektekben, amelyek révén az iskola jelentős elismeréseket és pénzügyi támogatást kapott.
„eTwinning projekteket vezettem, Erasmus+ pályázatokat írtam. Csak idén közel 25.000 eurót szereztünk az iskolának” – mondta a tanárnő.
Négy évvel ezelőtt a saját osztályával együtt részt vett az Amelie európai projektben, amely az online és offline erőszak elleni küzdelemmel foglalkozott. Munkájukat Szerbiában a legjobbnak értékelték, és Európában, Prágában is díjazták. „Évente több mint öt projektben dolgoztunk. Sajnos most nem tudjuk folytatni és befejezni az I can (Design for change) projektet, mert már nem dolgozom az iskolában” – magyarázta.
A tanárnő kiemeli, hogy a projektek révén iskolája kapcsolatba került diákokkal Romániából és más országokból, ami lehetővé tette a nemzetközi barátságok kialakulását és az ötletek cseréjét.
„Egy kolléganő azt írta, hogy én hoztam be a világot az iskolánkba. Mindezt nem a saját hasznomra tettem, semmilyen anyagi juttatás nincs benne. De az a érzés, amikor látom, hogy a visszahúzódó, gyakran leírt diákok megnyílnak és elkezdik megosztani ötleteiket, majd projekteket valósítanak meg, felbecsülhetetlen” – mondta Andrea.
A számos elismerés és siker ellenére a tanárnő elvesztette állását, ami mély igazságtalanságérzetet kelt.
„A legjobban azt szeretném, ha Bajmokban folytathatnám a munkát. Ezek az én gyerekeim. Velük terveztem a jövőt, de a támogatás helyett felmondást kaptam” – nyilatkozta Andrea, aki hozzátette, hogy reméli, visszatérhet az oktatásba, mert számára a tanítás nem csupán munka, hanem hivatás.
„Lehet, hogy ez butaságnak tűnik, de még mindig dolgozni szeretnék az iskolában. Folytatni akarom a jövő építését a gyerekekkel, és megmutatni nekik, hogy a tudás, a munka és az őszinteség mindig kifizetődik.”
Az, hogy Beszédes Andrea milyen fontos szerepet töltött be az iskolában, az is mutatja, hogy a Magyar Nemzeti Tanács honlapján a bajmoki intézmény esetében őt tüntették fel kapcsolattartóként.
Az eset érdekessége, hogy pár nappal ezelőtt a vajdasági magyar pedagógusokat tömörítő csoportban megjelent egy felhívás, amit Juhász Kovács Cintia, a csoport adminisztrátora tett közzé:
„A bajmoki általános iskolában matektanárt keresnek hétfői munkakezdéssel. Magyar nyelven, felső osztályban. Ennyi információt tudok. Érdeklődni az iskolában, vagy az alábbi telefonszámon.”
A szám pedig nem másé volt, mint Námesztovszki Zsolté, aki a Magyar Nemzeti Tanács oktatási bizottságának az elnöke.
Az eset rávilágított a tanári állomány, különösen a matematikaoktatók hiányára, valamint az intézmények hozzáállására azokhoz, akik plusz erőfeszítést tesznek az oktatásban. Andrea szerint, minden elismerés és siker ellenére, az elbocsátás azért történt, mert kifejezte véleményét és támogatta a tiltakozásokat, ami azt üzeni, hogy még a kiemelkedően elkötelezett és elismert tanárok sem védettek, ha hangot adnak véleményüknek.
A Méhkas negyedik adásának vendégei Beszédes Andrea és Berze Gizella voltak:
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

