Zavartalanul elkezdődött az új tanév, és a minisztérium célja az, hogy az oktatási folyamat minden szinten zökkenőmentesen működjön, valamint az is, hogy az oktatási rendszert teljes mértékben elválasszuk a politikától – mondta Dejan Vuk Stanković. Az oktatási miniszter a Veliko Gradište-i Ivo Lola Ribar Általános Iskolában az első osztályos tanulók ünnepélyes fogadásán úgy értékelte, hogy meg kell „védeni az oktatási rendszer integritását” – közölte a minisztérium sajtóközleményében, írja a Beta.
„Meg kell értenünk, hogy tudástársadalomban élünk, és a tudás az alapvető erőforrás minden egyén, de a társadalom fejlődése szempontjából is” – mondta Stanković. Sikeres tanévkezdést kívánt minden diáknak, tanárnak és szülőnek, különösen pedig – mint fogalmazott – az elsősöknek, akik idén először ülnek be az iskolapadba.
Szerbiában szeptember elsején kezdődött az új tanév 770 000 általános és középiskolás diák, köztük 65 000 általános és 62 000 középiskolás elsős tanuló számára, akik most először ülnek be a padokba.
Teljesen azért nem kezdődött zavartalanul az iskolakezdés, mert Bajmokon már reggel tüntettek a szülők, a diákok és a tanárok a helyi iskola előtt. A tüntetést az általános iskolából elbocsátott Beszédes Andrea, matematika tanárnő lánya, Nagy Petra szervezte. Azt mondja, édesanyját arra hivatkozva bocsátották el, mert nincs mesterfokozata, és lejárt az egyéves szerződése.
Újvidéken verőemberek és rendőrök segítségével az ablakon mászott be a Sport- és Testnevelési Kar épületébe Patrik Drid, az intézmény hírhedt dékánja. Emiatt egyre több egyetemista és polgár ment a helyszínre. Ezután a rendőrség, köztük a csendőrség is, megerősített jelenléttel vonult az épülete elé, mivel korábban dulakodás és lökdösődés alakult ki a tüntetők és a rendfenntartók között.
Máshol pedig egy tanárt vittek el bilincsbe verve a rendőrök:
Bilincsben vitték el az újvidéki tragédia áldozataira emlékező általános iskolai tanárt (Videó)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

