Patrik Drid, az újvidéki Sport- és Testnevelési Kar dékánja hétfő hajnalban, szeptember 1-jén, három verőember és két rendőr kíséretében az egyik ablakon keresztül jutott be a kar épületébe – állítják szemtanúk.

A hallgatók 4 óra 14 perckor telefonon riasztották az egyik háborús veteránt, aki az N1 Televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy 4 óra 20-ra ért a helyszínre. Beszámolója szerint azért hívták őt, mert hallották, hogy valaki betöri a főbejárattól balra eső földszinti ablakot.

Elmondása szerint érkezésekor rendőrautót látott parkolni a közelben, majd röviddel ezután három verőember ugrott ki az egyik betört ablakon. Közülük ketten különböző irányba menekültek, a harmadikat ugyan elkapta az egyik rendőr, de hamar el is engedte. Amikor a veterán megkérdezte, miért nem tartotta vissza, a rendőr állítólag azt válaszolta: »Ismerős a rendőrségnek.«

A helyszínre 4 óra 45 körül megérkeztek a rohamrendőrség tagjai is, teljes felszerelésben, tömegoszlatásra alkalmas eszközökkel. Ezt követően egyre több egyetemista és polgár gyűlt össze az épület előtt.

Nem sokkal 6 óra után két rendőr az ablakon keresztül távozott az épületből, majd a rendőri egységek több tagját a többi bejárat és ablak közelében is elhelyezték.

A helyszíni beszámolók szerint 6 óra 31 perckor nyugodt volt a helyzet a Sport- és Testnevelési Kar épülete előtt.

Emlékeztetőül: Patrik Drid már múlt héten jelezte, hogy rendőri segítséggel kíván bejutni az intézménybe. Ő az a dékán, aki a tavaly kezdődött egyetemista tiltakozások során elsőként hívta rá a rendőrséget saját karának hallgatóira – ezt a szégyenletes példát követte a múlt héten Milivoj Alanović, az újvidéki Bölcsészettudományi Kar dékánja is.

Alanović is azok között a dékánok között, akik rendőrt hívtak saját hallgatóikra

Káosz az újvidéki Testnevelési Kar előtt

A Testnevelési Kar tiltakozó hallgatói Patrik Drid dékán menesztését követelik

Rohamrendőrök védik az egyetemistáktól az egyetemi kar épületét, ahová a dékán az ablakon jár be verőlegények társaságában (Printscreen/N1)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!