Dušan Nikezić, a Szabadság és Igazságosság Pártjának (SSP) alelnöke arra szólította fel Aleksandar Vučić szerb elnököt, hogy válaszoljon: megköszönte-e Hszi Csin-ping kínai államfőnek „a legértékesebb nyersanyagok exportját, a tönkretett természetet, az elpusztult folyókat, a szennyezett levegőt és az elnéptelenedett falvakat”? – írja Nova.

„Köszönetet mondani a kínai elnöknek azért, mert a Zijin vállalat »óvja Szerbia keleti részét«, miközben könyörtelenül bányássza és viszi ki az ország réz- és aranyérceit, évente 1,5 milliárd eurós haszonnal – ez nem „acélerős barátság”, hanem a neokolonialista viszony iskolapéldája – nyilatkozta Nikezić.

Hozzátette: ha a hatalom már átengedte a legértékesebb ásványkincseket a külföldi befektetőknek, akkor legalább a kitermelést kellene korlátozni, megtiltani az ércek és koncentrátumok kivitelét, újraéleszteni a fémfeldolgozó ipart, megemelni a bányajáradékot és bevezetni a különadót az extraprofitra – ezek mind olyan intézkedések, amelyeket az SSP évek óta követel.

Vučić: Számunkra a kínai beruházások és az általuk végzett infrastrukturális projektek is fontosak

„Azzal is dicsekedtek, hogy a két ország közötti kereskedelmi forgalom sosem volt nagyobb – ez viszont csak azért van, mert Kína az az ország, ahonnan a legtöbbet importálunk, miközben oda nem szerb cégek exportálnak, hanem megint csak a kínai vállalatok, nyersfát, érceket és réz- illetve aranykoncentrátumot” – mondta az SSP alelnöke.

Nikezić szerint Kína „a világ egyik legnagyobb hatalma, amelytől sokat tanulhatunk”.

„Kínával a lehető legjobb partneri kapcsolatokat kell kiépíteni, ahelyett hogy a hatalom alárendeltségi politikát folytat, és ezzel neokolonialista helyzetbe és adósrabszolgaságba taszítja az országot” – fogalmazott Nikezić.

Dušan Nikezić (N1)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!