Számos külföldi lap központi témája az elmúlt napokban a pekingi Tienanmen téren megrendezett katonai díszszemle volt, amely a második világháború ázsiai végére és Japán 80 évvel ezelőtti kapitulációjára emlékezett. Hszi Csin-ping kínai elnök külföldi vendégserege egyértelműen az Amerika- és Nyugat-ellenes „koalíciót” képviselte. Putyin orosz elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető közvetlenül Hszi mellett menetelt. De ott volt Szijjártó Péter is (a legutolsó sor szélén) és Aleksandar Vučić is. A szerb államfő több mint tíz külföldi vezetővel és számos kínai vállalat képviselőjével tárgyalt, amelyek érdekeltek a Szerbiában történő beruházások iránt, köztük a repülő autók fejlesztésével foglalkozó Xpeng céggel is. Mindez persze nem tetszett Donald Trump amerikai elnöknek, aki a Truth Social hírportálján a következőket üzente Hszinek: „Kérem, tolmácsolja meleg üdvözletemet Vlagyimir Putyinnak és Kim Dzsongunnak, miközben Ön az Amerikai Egyesült Államok ellen összeesküvést sző.” Mindez persze álcának tűnik, hiszen éppen Trump és Putyin közös „húzásai” alakították így a dolgokat. – Átlapoztuk a világsajtót Helsinkitől Sydneyig és Londontól Tokióig.
A Sydney Morning Herald című közép-jobboldali napilap ezt írja:
„Putyin és Kim által közrefogva, Hszi kínai elnök olyan képet mutat be, amely meghatározhatja a 21. századot. Kiemeli egyre növekvő egységüket az Egyesült Államok elutasításában. Egyes elemzők a három ország közötti kapcsolatot az »autokrácia tengelyének« nevezik. A világ szankcionált, kiközösített és alulértékelt államai és polgáraik számára Kína a vezércsillag. Peking felemelkedése egy többpólusú világ ígéretét hordozza magában, amely kihívást jelent az Egyesült Államok vezette liberális nemzetközi rend iránt, és igyekszik felkarolni a periférián lévőket. Csak az utólagos történelmi bölcsesség fogja megmutatni, hogy Hszi fellépése végül is inkább csak egy showmannek bizonyul-e, vagy jelentős lépést jelent a világ autokratái közötti kapcsolatok megerősítésében.”
„A Tienanmen tér alkalmas helyszín a diktátorok találkozójához” – írja a londoni Times című konzervatív napilap:
„Itt ölt meg több száz diákot és a liberálisabb Kína más szószólóit a Népi Felszabadító Hadsereg 1989-ben. A mai katonai díszszemle különböző üzeneteket küld különböző közönségeknek. Az európaiak számára az a célja, hogy eloszlassanak minden reményt, miszerint a kínai–orosz szövetség több mint három évi ukrajnai háború után szétesőben van. Kína kelet-ázsiai szomszédjai számára elsöprő erőt jelez. Természetesen az új hiperszonikus rakéták, lopakodó vadászgépek és drónok képei elsősorban Washingtonnak szólnak. Ezen fegyverek közül sok az olyan rendszer, amelyet úgy terveztek, hogy megtagadja az amerikai hadsereg hozzáférését a Tajvan körüli vizekhez és légtérhez, ha a Trump-adminisztráció vagy utódja megpróbálja elhárítani a kínai inváziót.”
A hongkongi Ming Pao című, korábban független, majd 2014 óta Peking befolyása alatt lévő napilap ezt jegyzi meg:
„A katonai díszszemle a második világháború nyugati győztes hatalmainak részvétele nélkül zajlott. Ez egyben annak is a jele, hogy nincs globális konszenzus a történelmi esemény megítélésében. Míg a Nyugat hajlamos lekicsinyelni Kína és a volt Szovjetunió által hozott hatalmas áldozatokat, a megemlékezés napja lehetőséget kínál a kínai államfőnek és pártvezérnek, hogy bemutassa saját nézőpontját. Japánban pedig a nacionalista politikusok ismét megpróbálják lekicsinyelni Japán felelősségét a második világháborúban.”
A tájpeji Lianhe Ribao című kormánypárti napilap szerint a pompás katonai díszszemle a következő célt is szolgálja:
„Nemcsak Kína katonai erejének demonstrálása a cél, hanem az ország polgárainak ideológiai összhangban tartása is a kollektív emlékezettel. Ennek a rituálénak nagyon fontos funkciója van a Kínai Népköztársaságban, hogy félreérthetetlenül világossá tegye saját hadserege számára, hogy az teljes mértékben a Kínai Kommunista Párt ellenőrzése alatt áll.”
Fico szlovák miniszterelnök volt az egyetlen uniós ország kormányfője, aki részt vett a pekingi megemlékezésen. A bécsi Der Standard című szociál-liberális napilap kétségesnek tartja a részvétel indoklását:
„Kínában »milliárd embereket képviselő államfők« vannak jelen – mondta Fico egy videóüzenetben. Ők jelenleg új szabályokat dolgoznak ki a multipoláris világra. Ebbe beleszólni a párbeszéd támogatását jelenti. Még ha Fico hamarosan találkozni is akar Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, ez a kijelentése mindössze néhány nappal az után, hogy a kijevi EU-képviseletet orosz légicsapás semmisítette meg, különösen nyugtalanító. A populista Fico, aki otthon jobboldali nacionalistákkal áll koalícióban, régóta panaszkodik Brüsszel állítólagos véleménydiktatúrájára, míg máshol tekintélyelvű uralkodók közelségére törekszik.”
A pozsonyi Pravda című független napilap ezt írja:
„A nyugati politika túl sokáig támaszkodott politikai és kulturális felsőbbrendűségének gondolatára, amelyet csak háborúval és erőszakkal sikerült terjesztenie. Az EU a partvonalon találja magát, ha nem alakítja át évszázados erkölcsi agresszivitását értelmes politikai diplomáciává. Ha az EU nemcsak fennmaradni akar, hanem valamit a világnak is nyújtani akar, akkor le kell szállnia az exkluzivitás magas lováról.”
A tokiói Asahi Shimbun című, 1879-ben alapított, reggel 5.1 millió és este 1.55 millió kiadású, harmadik legnagyobb példányszámban megjelenő közép-baloldali, liberális japán napilap vendégkommentátora így elemzi a pekingi eseményt:
„A globális helyzet jelenleg kedvező Kína diplomáciai offenzívájának, mivel az Egyesült Államok Trump alatt maga is felelős befolyásának elvesztéséért és világszerte elherdálja a bizalmat. Az elmúlt hónapok fejleményei, a Sanghaji Együttműködési Szervezet csúcstalálkozójával vagy Hszi Csin-ping és az Öböl-menti államok, illetve Délkelet-Ázsia államfőinek találkozójával, olyan folyamatnak tekinthető, amelyben Hszi megpróbál »alternatívát létrehozni a világ számára«, amelyben az Egyesült Államok nem játszik központi szerepet.”
A párizsi La Croix című katolikus napilap azon tűnődik, hogy hol áll Európa a globális hatalmi harcban:
„Ebben a hidegháborúhoz hasonló konfliktusban, amelyben a világ két legnagyobb gazdasága, Kína és az Egyesült Államok áll szemben, Európa halvány szerepet játszik. Minden erőfeszítése ellenére, hogy helyet biztosítson magának a tárgyalóasztalnál, az ukrajnai konfliktusban továbbra sem hallható, és máris megakadályozzák abban, hogy szankciókat vezessen be Irán nukleáris programjával szemben.”
Az oslói Verdens Gang című független napilap az amerikai külpolitikát vizsgálja:
„Donald Trump megosztja szövetségeseit, de a diktátorok egyesülnek. Hszi számára diplomáciai győzelem is, hogy Kim Pekingbe látogatott, mivel ritkán hagyja el hazáját. Trump első ciklusa alatt háromszor találkozott Kimmel, de nem sikerült leszerelési megállapodást kötniük. Trump a második ciklusában még nem találkozott a kínai elnökkel és telefonon is csak egyszer beszéltek. Putyin kínai látogatása is sikeres volt. Új gázvezetéket építenek, az olaj- és gázértékesítés pedig kulcsfontosságú ahhoz, hogy a Kreml folytassa háborúját Ukrajna ellen.”
A Helszinki-i Helsingin Sanomat című liberális napilap is biztos ebben:
„Putyin biztosította Kína támogatását és megtörte diplomáciai elszigeteltségét. Ezért fel kell készülnünk arra, hogy Oroszország még évekig folytatja Ukrajnát felőrlő háborúját.”
A bakui Müsavat című liberális napilap azonban úgy véli, hogy Putyin többnapos kínai útja nem hozta meg a várt eredményeket:
„Például nem történt előrelépés a pénzügyi kérdésekben, amelyek kiemelt prioritást élveznek a Kreml számára. Többek között Peking nem járult hozzá a kínai UnionPay hitelkártyák újbóli bevezetéséhez, amelyek lehetővé teszik az orosz vásárlók számára, hogy online vásárlással megkerüljék a nyugati szankciókat. A Pekinggel folytatott tárgyalások egyetlen kézzelfogható eredménye a vízummentes utazás volt. Ez a helyzet ismét azt bizonyítja, hogy Putyin politikája zsákutcába vezette Oroszországot. A bankszektor lebénulása, a nemzetközi közösségben való elszigeteltség, valamint az, hogy még stratégiai partnerüktől, Kínától sem lehet pénzügyi támogatást szerezni, ez a Kreml szégyenletes kudarca.”
Hszi, Putyin és Kim teljes egységben a kínai katonai díszszemlen, olvasható a Szabad Európa című független hírportálon, ami a szabad véleménynyilvánítás fóruma 23 országban, ahol a szabad sajtó gyenge lábakon áll:
„A szeptember 3-i díszszemle a katonai koordináció és az erő képét mutatta – több mint tízezer katonával és több száz harci eszközzel –, de az egyik legszembetűnőbb látványosság Hszi Csin-ping kínai elnök volt, akit – a szolidaritás demonstrálásaként – Vlagyimir Putyin orosz és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető is közrefogott, miközben a pekingi Tienanmen téren 70 percen át tartó felvonulást figyelték.
Hszi Csin-ping mindkét vezetővel kezet rázott és beszélgetett velük, miközben a vörös szőnyegen végigsétáltak a több mint húsz külföldi méltóságból álló csoport előtt az emelvény felé, hogy onnan figyeljék a második világháború befejezésének 80. évfordulóját ünneplő felvonulást.
A katonai díszszemle megnyitásakor Hszi Csin-ping azt mondta, Kína megállíthatatlan. Az elnök nemzeti elszántságról, áldozatvállalásról és akaraterőről beszélt.
»Ma az emberiség a béke vagy a háború, a párbeszéd vagy a konfrontáció, a kölcsönös előnyök vagy a zéró helyzet között kell választania« – mondta Hszi hozzátéve, hogy a kínai nép szilárdan a történelem jó oldalán áll.
Hszi Csin-ping úgy fogalmazott, hogy a kínai nemzet nagy megújulása megállíthatatlan, és Kínát »soha nem félemlíti meg semmilyen zsarnok«. Ezt a kifejezést Hszi általában Peking hivatalos kínai nyilatkozatokban használja az Egyesült Államok szinonimájaként.
Az egység demonstrációja
Az évfordulóra szervezett ünnepségek Kína második világháború alatti szenvedését mutatták be és a Kommunista Párt győzelemhez való hozzájárulása előtt tisztelegtek. Ez utóbbi a kínai vezetők szerint más generációkat is inspirálhat, a Pekinget korlátozni próbáló nyugati erőfeszítések közepette.
Kína a felvonulást az egység demonstrációjának is szánta, ez az üzenet egyértelműen megmutatkozott Hszi, Putyin és Kim közös megjelenésében.
A katonai díszszemle azoknak a diplomáciai eseményeknek a forgatagát zárta, amelyek célja, hogy bemutassák Kína vízióját egy alternatív világrendről, amely ellensúlyozná az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei régóta fennálló dominanciáját.
A díszszemle a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) csúcstalálkozóját követte, amely szintén Kínát igyekezett globális vezetőként bemutatni, és amely egyre mélyülő regionális befolyással bír Délkelet- és Közép-Ázsiában.
Sok vezető, köztük a belarusz és az iráni elnök, valamint a pakisztáni miniszterelnök a csúcstalálkozó után Kínában maradt, hogy részt vegyen a díszszemlen. Így tett az örmény miniszterelnök és az azeri elnök is, akiknek kormányai kérvényezték csatlakozásukat az SCO-hoz.
Kazahsztán bejelentette, hogy több mint hetven különböző megállapodást írt alá Kínával, míg Oroszország azt mondta, hogy több mint húsz egyezményt kötött. Sok részletet ezekről nem tudni, de van köztük egy kulcsfontosságú gázvezetékkel kapcsolatos is.”
Kína hatalmi igénye, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung című polgári-konzervatív napilap a pekingi katonai díszszemleról:
„Amikor Hszi Csin-ping kezet ráz az észak-koreai diktátorral, morajlás fut végig a Tienanmen téri lelátókon. A kínai vezető köszönti a katonai díszszemle díszvendégeit. Kim Dzsongun észak-koreai vezető a második legfontosabb állami vendég, Hszi pedig utoljára Vlagyimir Putyin orosz elnököt üdvözli. Jobb oldalán Putyin, bal oldalán pedig Kim, amint Hszi Csin-ping felvonul a karzatra, hogy megszólítsa Mao Ce-tung portréja felett álló embereket, ahogyan azt annak idején az országalapító tette.
Hszi Csin-ping 2019 óta nem fogadta Kim Dzsongunt Pekingben, és ez az első alkalom, hogy a három vezető egyszerre ugyanazon a helyen tartózkodik. A többi, elsősorban autoriter államokból, főként Ázsiából és Közép-Ázsiából érkező vendég őket követi. Ami igazán felkelti a figyelmet, az az, hogy Indonézia és Malajzia állam- és kormányfői is – két »ingatag állam«, amelyek Kína és Amerika között helyezkednek el, és jelenleg egyértelműen nem Peking ellen döntenek – először vesznek részt az eseményen. Mindannyian láthatják Kína legújabb fegyvereit.
Peking vezető globális hatalomként mutatja be magát, és mindaz, amit ezen a napon a kínai fővárosban rendeznek, egyben Amerika elleni hadüzenetként is értelmezhető. Nyolcvan ágyúlövés dörög gyötrelmesen hosszú ideig, megemlékezve a második világháború vége óta eltelt nyolc évtizedről, amelyet Hszi Csin-ping ma elsősorban a Japán Császárság és a fasizmus elleni szovjet–kínai küzdelemként ábrázol.
Meddig terjed Kína háborús képessége?
Ma az emberiség ismét kritikus döntések előtt áll – mondja az államfő és pártvezér retorikai áttéréssel az Amerikai Egyesült Államokra: »Béke vagy háború? Párbeszéd vagy konfrontáció? Win-win együttműködés, vagy zéró összegű rivalizálás?« Mindenesetre a kínaiak »szilárdan a történelem jó oldalán állnak«, és »monumentális mértékben hozzájárulnak az emberi civilizáció megmentéséhez és a világbéke fenntartásához«. A stabilitás, mondja, Kínából, a káosz Amerikából származik.
Hszi ugyanakkor azt követeli, hogy a Népi Felszabadító Hadsereg »gyorsítsa fel világszínvonalú felépítését«, hogy »nagyobb mértékben hozzájárulhasson a világbékéhez«. Míg a megfigyelők megkérdőjelezik, hogyan szolgálja a világbékét az, hogy udvarol a háborús szövetségeseknek, Putyinnak és Kimnek, akik közösen vívják az agresszív háborút Ukrajna ellen, Hszi jellemzően az Egyesült Államokra hivatkozik és elvárja Kínától egy »világszínvonalú hadsereg« felállítását, hogy gyorsan véget vessen Amerika stratégiai dominanciájának, amelyet Peking saját felemelkedése akadályának tekint.
A hetvenperces díszszemle azonban kevés betekintést nyújt Kína háborús képességeinek valódi mértékébe. A Központi Katonai Bizottság, a fegyveres erők legfelsőbb szervének hét tagjából háromnak a távolmaradása a díszszemléről jól mutatja Hszi elégedetlenségét fegyveres erőivel szemben. Nyilvánvalóan korrupcióval vádolják őket. A nézők pedig azt sem látják, hogy milyen technológia rejlik valójában az elhaladó rakéták és drónok feltűnő feliratai mögött.
Ez már a harmadik Hszi-szemle
Hszi beszéde után néhány percig furcsamód szinte teljes csend uralkodik. A nézők csendben maradnak, a háttérben varjúkárogás hallatszik, míg az államfő a mellvédről be nem száll a nyitott napfénytetős »Vörös Zászló« limuzinba, amelyre négy mikrofon van felszerelve. Mozdulatlanul állva Hszi elhajt a várakozó katonai egységek mellett. »Tongzsimen hao« – mondja Hszi a mikrofonba: »Üdvözlet, elvtársak!«, mire több száz katona kórusban felkiált: »Üdvözlet, vezető.« Ezután Hszi a következővel folytatja: »Köszönjük a kemény munkátokat, elvtársak!«, és ez ismétlődik egy ideig, amíg az államfő járműve meg nem fordul, újra láthatóvá nem válik, és Hszi vissza nem hajt a Tienanmen kapuhoz.
Hszi elnök hivatali ideje alatt harmadszor tart katonai díszszemlét, annyit, mint három elődje együttvéve. Csak Mao Ce-tung rendezett ennél több díszszemlét. Hszi volt az is, aki szeptember 3-át a japánok második világháborús vereségének nemzeti emléknapjává nyilvánította, és 2015-ben is megemlékezett róla. Tíz évvel később a megújult megemlékezés célja nemcsak a nemzeti büszkeség erősítése a széles körű gazdasági visszaesés idején, hanem az emberek emlékeztetése a meghozott áldozatokra is.”
Napilapok a világ minden tájáról (Illusztráció: Pixabay)
