Súlyos baleset történt szerda este Lisszabon egyik híres siklóvasútján – írja a Telex külföldi hírforrások alapján.
Az Elevador da Glória vonal egyik kocsija eddig ismeretlen okból kisiklott, a balesetben legalább 15 ember meghalt, és 18 másik ember megsérült – írta a BBC. A portugál mentőszolgálat szerint öt sérült állapota súlyos, a többiek – köztük egy gyerek – könnyebb sérüléseket szenvedtek.
„Brutális erővel csapódott egy épületbe, és összeroppant, mint egy kartondoboz. Nem is fékezett” – mondta az AFP-nek egy szemtanú.
A baleset helyi idő szerint 18:05-kor történt az Avenida da Liberdade sugárút közelében, Lisszabon belvárosában. A hatóságok szerint még túl korai lenne megállapítani a baleset okát, a portugál Observador újság szerint azonban egy kábel meglazult a vonal mentén, ami miatt a sikló irányíthatatlanná vált, és egy közeli épületnek ütközött. A mentőszolgálat azt közölte, hogy portugálok mellett külföldi állampolgárok is vannak az áldozatok között, de egyelőre nem tudták megerősíteni az ő nemzetiségüket.
„Lisszabon gyászol” – írta közösségi oldalán Carlos Moedas, a portugál főváros polgármestere.
„A helyszínen a tűzoltóság, a polgári védelem és a városi rendőrség csapatai nyújtanak segítséget, az áldozatokat kórházba szállították. Jelenleg a cselekvés a fontos: támogatni a családokat, segíteni a sérülteket, és minden szükséges támogatást megadni a helyszínen lévő hatóságoknak” – tette hozzá. – A polgármester azt is bejelentette, hogy a lisszaboni városi tanács háromnapos gyászt hirdetett a tragédia miatt.
Pedro Bogas, a városi villamosokat és siklóvasutakat üzemeltető cég vezetője szintén együttérzését fejezte ki. Azt mondta, hogy a siklókat négyévente nézik át alaposabban, az utolsó ilyen vizsgálat 2022-ben zajlott le. Ez nem azt jelenti, hogy csak ilyenkor vizsgálnák át a járműveket: tavaly is végeztek javításokat, és hetente és havonta is átvizsgálják a siklókat.
A cég szerint mindennek rendben kellett volna lennie, de a dolgozókat képviselő egyik szakszervezet már jelezte, hogy aggódnak a ritka karbantartás miatt. Az üzemeltető szerint ez nem így van.
Az Elevador da Glória Lisszabon három siklóvasútja közül a legnépszerűbb, évente mintegy hárommillió utas utazik rajta. A Restauradores tér és a Bairro Alto nevű városnegyed közötti vonalon összesen két kocsi közlekedik, az egyik felfelé, a másik lefelé. A pálya mindössze 275 méter hosszú, ezt egy 17 százaléknál is meredekebb domboldalon alakították ki, ezért is gyorsulhatott fel a kisiklott kocsi a baleset során. 2018-ban már történt baleset a vonalon: az elmulasztott karbantartás miatt kisiklott az egyik kocsi, de akkor nem sérült meg senki. A portugál főváros egyik fő nevezetessége a siklóvasút, az első ilyen vonalat 1875-ben, vagyis 150 évvel ezelőtt nyitották meg.
Mentőcsapatok dolgoznak a kisiklott siklóvasút balesetének helyszínén Lisszabonban, Portugáliában, 2025. szeptember 3-án. (Fotó: Beta/Armando Franca/AP)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

