Augusztus 28-án leváltották Slavko Bogavacot, a rušnjai Aca Milosavljević Általános Iskola igazgatóját, aki egy nappal korábban meghosszabbította azoknak a tanároknak a határozott idejű munkaszerződését, akik a sztrájk miatt valószínűleg elvesztették volna a munkájukat.
Bogovac 11 évig volt igazgató, és támogatta a sztrájkoló tanárokat. Amikor értesült, hogy le akarják váltani, 19 munkatársának hosszabbította meg a szerződését 2026 végéig, sőt két másik iskola egy-egy elbocsátott tanárát is alkalmazta. A leváltása után betegállományba ment.
„Szerb nyelvet tanítok, szeptember végén térek vissza az iskolába. Pert indítok az Oktatási Minisztérium ellen. A leváltásomról szóló végzés miatt nem volt jogom panasszal élni, ami törvénytelen. A szabály az, hogy először meg kellett volna küldeniük azoknak az intézkedéseknek a listáját, amelyeket megszegtem, és határidőt kellett volna adniuk ezek kiküszöbölésére. Ez nem történt meg” – mondja.
A helyére egy olyan igazgatónőt neveztek ki, aki végig a tiltakozások ellen foglalt állás, és tudomása szerint már meg is kezdte a munkavállalók fenyegetését.
Az iskolában csak nyolc napig volt munkabeszüntetés, de a második félévben több hónapon át tartottak csak 30 perces órákat – egyetlen egy tanár volt ez alól kivétel, aki végig 45 perces órákat tartott.
Fotó: Pixabay
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

