Szombaton este nyolc órától Újvidéken a Spens kis terme egy különleges küzdelem házigazdája lesz. Az esemény azért is különleges, mert a jótékonyságot és a sportot ötvözi.
Az eseményen tulajdonképpen felsorakoznak a küzdősportok képviselői és bemutatják azokat, mindezt pedig Bajić Halasi Éva, négyszeres világ- és európa bajnok kick-box versenyző tiszteletére és megsegítésére szervezik, aki ebben a pillanatban élete legnagyobb harcát vívja, az egészségéért való harcot.
Az eseményen a belépőkből származó teljes bevételt Éva kapja majd.
Az este folyamán izgalmas és színvonalas mérkőzések várják a nézőket. Jegyeket a helyszínen lehet váltani.
Bajić Halasi Éva, aki maga is megosztotta az eseményre szóló felhívást, betegségéről azt írja:
“Életemben először az ellenfelem láthatatlan. Tapintható, bennem növekedett, csendben.
Senki nem szereti a sunyi, hátból támadó ellenségeket. Pláne én. A ringben mindig szemtől szemben álltam azokkal, akikkel küzdenem kellett az első helyért.
Amikor megtudtam, hogy rákos vagyok, összetörtem.
Padlóra zuhantam. Volt már ilyen. Ismerős helyzet. Pillanatnyilag összeroskadva, de tudom hamarosan felkelek és támadok. Nem számít, hogy én azt hiszem nem bírom tovább… Bennem üvölt még Lionheart és nem hagyja, hogy feladjam! Legyőztük!”
Aki szeretné anyagilag segíteni a Moholon élő, kétgyermekes édesanya, Bajić Halasi Éva gyógyulását, megteheti a 160-5600101059095-10-es folyószámlaszámra történő befizetéssel.
Bajić Halasi Éva (Fotó: Explicit, Victory PR Agency, Screenshot)
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

