Kilenc hónappal az újvidéki vasútállomás előtetőjének a leomlása után, 2025 júliusában a szerb kormány egy újabb, sorrendben 5. melléklettel egészítette ki a kínai kivitelezőkkel kötött szerződést, de azt a csütörtöki kormányülésen hatályon kívül helyezte.

Az Insajder betekintés nyert a dokumentációba, eszerint az 5. számú melléklet az aláírás napján lépett életbe, ami júliusban volt. A portál szerint az nem világos, hogy a kormány csütörtökön mit helyezett pontosan hatályon kívül, és hogy kifizette-e a dokumentumban foglaltaknak megfelelően két hónappal ezelőtt a benne szereplő összeget?

Az Insajder kiemelte: az 5. mellékletre nem terjed ki a nyomozás, sehol nem hozták nyilvánosságra, és nem is lehetett eddig tudni róla. A melléklet egyik pontja szerint az utólagos munkálatokért további 42,2 millió dollárt kellett volna kifizetni, egy másik pontjában pedig 5,7 millió dollárban határozták meg az egyéb munkálatok és szolgáltatások árát.

Aleksandra Sofronijević építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter javaslatára vonták vissza a Belgrád és a magyar határ közötti vasút felújítására vonatkozó 5-ös számú mellékletet – írta meg a nova.rs. Sofronijević azt mondta: még egyszer ellenőrizni szeretnék annak tartalmát, és azt állította, hogy a melléklet nem is lépett hatályba. Az nem árulta el, hogy mi ennek a mellékletnek a tartalma, és milyen értékű munkálatokat foglal magába.

Az Újvidék–Szabadka közötti, illetve a kelebiai határig tartó vasút felújítása eddig több mint 1,2 milliárd dollárba került.

A felújításról szóló szerződést a projektet finanszírozó kormány nevében az akkori építésügyi miniszter, Zorana Mihajlović, a projekt beruházója, a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra nevében pedig az akkori megbízott igazgató, Miroljub Jevtić írta alá a kivitelezőkkel, a kínai China Railway International Co. Ltd (CRIC) és a China Communications Construction Company Ltd (CCCC) vállalatokkal. A szerződés értéke 1.162.810.000 dollár volt.

Az újvidéki vasútállomás előtetőjének a leomlása után, ami 16 ember halálát okozta, számos dokumentum került napvilágra, ezekből az is kiderült, hogy a kínai partnerekkel legalább négy további mellékletet írtak el, amelyek a költségeket legalább 86,9 millió dollárral emelték meg.

A projekt során történt pénzügyi visszaélések miatt 15 személy ellen folyik nyomozás, 13 személy letartóztattak, közöttük Tomislav Momirović korábbi építésügyi minisztert is.

Letartóztatás várt Goran Vesićre is, aki akkor egy magánklinikán tartózkodott, ahol megműtötték. Minden letartóztatott személyt kiengedtek az előzetesből, Momirović és Vesić pedig házi őrizetbe került.

Fotó: 021.rs

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!