Az Európai Zöld Párt (EGP) magas rangú delegációja, amely a Zöld–baloldali front meghívására tartózkodott Szerbiában szombaton reggel elhagyta Szerbiát, miután a legmagasabb állami szintről nyílt sértések és biztonsági fenyegetések érték őket.

Ennek ellenére az EGP eltökélt abban, hogy minden rendelkezésére álló mechanizmust mozgósítson annak érdekében, hogy az Európai Unió ne maradjon néma, és ne fordítsa el a fejét sem a szerbiai polgárok elleni elnyomás, sem a demokrácia lerombolása elől. Paradox módon, Szerbia, amely EU-tagjelölt, Aleksandar Vučić vezetése alatt olyan országgá vált, amelyet az EU képviselői kénytelenek elhagyni – mert az elnök és a parlament elnöke fenyegeti őket!, írta közleményében a Zöld-Baloldali Front.

Az Európai Zöld Párt társelnöke, Vula Ceci és az EP-képviselő Rasmus Nordkvist pénteken Újvidéken együtt álltak a polgárokkal, osztozva mindannyiunk sorsában, akiket hónapok óta támad a rezsim. Az Európai Zöld Párt szolidaritást mutatott a szerbiai polgárokkal, és világosan üzent: Európa nem maradhat csendben, miközben Szerbiában elnyomás zajlik és lerombolják a demokratikus társadalmat, tették hozzá.

Csupán azért, mert kiálltak a békés tüntetők mellett, Aleksandar Vučić brutálisan támadt az Európai Zöld Párt képviselőire, nyíltan sértegetve és fenyegetve őket, „csőcseléknek” nevezte őket. Ehhez a támadáshoz csatlakozott Ana Brnabić házelnök is, megismételve a legalantasabb sértéseket és fenyegetéseket.

„A szerb elnök rendkívül agresszív módon támadta az európai Zöldeket, hazugságokkal és sértésekkel. Nyilatkozatai elfogadhatatlanok és határozott választ igényelnek. Megsértett egy európai politikai pártot, fenyegetett és megfélemlített bennünket személyes szinten, és végül, de nem utolsósorban – nyíltan hazudott” – nyilatkozta Vula Ceci, az Európai Zöld Párt társelnöke.

„A szerbiai polgároknak maguknak kell megküzdeniük az autokratikus rezsimmel, de jó és könnyebb, ha vannak barátaink és szövetségeseink, mint amilyen az Európai Zöld Párt. Hatalmas jelentősége van annak a közvetlen szolidaritásnak, amely a legfelsőbb vezetéstől érkezik, és annak a ténynek, hogy ők a polgárokkal együtt álltak, miközben repült a könnygáz és beavatkozott a rendőrség. Szerbia jövője Európában van, nem pedig Vučićtyal, és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy megváltozzon az EU hozzáállása ehhez az autokratikus hatalomhoz, és az emberek mellé álljon” – jelentette ki Radomir Lazović, a Zöld–baloldali front társelnöke.

„A szerb nép vendégszerető – a vendégeket elűzni az országból a legnagyobb szégyen, amit Aleksandar Vučić a szerbiai polgároknak okozott. Szerbia az EU tagjelöltje, polgárai demokráciát és jogállamiságot követelnek, és megérdemlik a támogatást. Ha az európai közvélemény eddig nem ismerte volna fel, hogyan számol le a rezsim azokkal, akiket Vučić ellenségnek nevez, most, amikor megengedhetetlen fenyegetéseket és sértéseket intéztek az Európai Zöld Párt, illetve egy európai parlamenti képviselő ellen, kénytelen lesz szembesülni ezzel. Az a látvány, hogy a rendőrség megszállva tartja az Újvidéki Egyetem rektori épületét, elfogadhatatlan – egyetlen egyetem sem nézhet ki így” – mondta Biljana Đorđević, a Zöld–baloldali front társelnöke.

Az EGP az Európai Bizottsághoz fordul, követelve az EU hozzáállásának megváltoztatását a szerbiai autokratikus rezsimmel szemben. Emellett jövő héten az Európai Parlamentben plenáris vita lesz Szerbiáról, amelyre meghívták a Zöld–baloldali front és más szerbiai ellenzéki pártok képviselőit is.

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!