A rendőrség brutális erőszakot gyakorolt a polgárokkal szemben szeptember 5-én, pénteken Újvidéken. Ez a fellépés még azokat is meglepte, akik a legpesszimistább forgatókönyvekkel számoltak Aleksandar Vučić rezsimjének határtalanságát illetően.

A Danas lap kérdésére, hogy a tüntetők meddig képesek elviselni az ellenük irányuló fizikai erőszakot és elnyomást, a megszólalók nem tudtak konkrét választ adni. Mint ahogy arra sem, hogy vajon ez a mértékű brutalitás elriaszthatja-e az embereket attól, hogy ismét az utcára vonuljanak, hiszen most már komoly életveszélynek vannak kitéve.

„Az egyre fokozódó állami erőszak, amelyet Szerbia utcáin látunk – mint pénteken Újvidéken –, nyilvánvalóan növekszik. Hat hónapon át békés tiltakozások zajlottak, s ezt az állam cinikus elutasításával tudatosan utcai összecsapásokká változtatta. Nem pusztán elutasításról volt szó, hanem a követelések kigúnyolásáról, megsértéséről is, arról, hogy egyáltalán bárki másnak lehetnek politikai követelései a hatalmon lévőkön kívül” – mondta a Danasnak Žarko Korać, a Belgrádi Bölcsészettudományi Kar nyugalmazott professzora.

Hozzátette, hogy az elmúlt tíz évben Szerbia nem formálisan, hanem lényegét tekintve visszatért a Milošević-féle egypárti politikai rendszerhez, ahol csak a kormánypárt dönthet az állam jövőjéről, míg az ellenzék árulónak és külföldről fizetettnek van megbélyegezve.

„Én magam 1990 és 2000 között ezt végigéltem, és jól emlékszem. Minden, amit ma látunk, már megtörtént Milošević idején. Végső soron a hatalom jellege ugyanaz, és a szereplők is ugyanazok. Milošević–Šešelj tandem helyett most Vučić–Dačić tandem van. Visszatérés a múltba. De az elmúlt hónap eseményeinek van egy új, baljós jellemzője is. Nem csupán a hatalom által irányított erőszak növekedéséről van szó. Most először tör a rendőrség egyetemekre, az újvidéki rektori hivatalba, fenyegeti a diákokat…” – mondta Korać.

Emlékeztetett arra, hogy a belügyminiszter, Ivica Dačić sajtótájékoztatóján Aleksandar Vučić elnök elégedetten mosolygott, amikor a tüntetők megveréséről esett szó. Boldognak és elégedettnek tűnt.

„Ez az újdonság: ő most már egyértelműen a fő támogatója annak, hogy az erőszak legyen a válasz a tüntetők jogos követeléseire. A valjevói és az újvidéki események óta nyilvánvaló, hogy Szerbiában az erőszak spirálja a hatalom akaratából gyorsul. Tekintettel arra, hogy az utcai tiltakozások nem fognak megszűnni, Szerbia egyre veszélyesebb események felé halad. Ráadásul új jelenség is megfigyelhető: a hatalom nemcsak a rendőrségre támaszkodik, hanem a kormánypárt verőlegényeire is. Ezt nem is titkolják. Ez valóban eltér attól, amit az elmúlt harminc évben Európában láttunk” – magyarázta Korać.

Szerinte Franciaország például nem vezényel pártmilíciát Párizs utcáira, amikor a „sárgamellényesek” agresszívan tiltakoznak.
„Valószínűleg nincs is nekik. Ez történelmi precedens, és rettenetes. A pártmilíciák juttatták hatalomra Hitlert, őket hívták ‘barnaingeseknek’. Ma Európában senkinek nincs pártrendőrsége. Csak Szerbiának. Ez nagyon komoly figyelmeztetés arra, hol tart ma az országunk, és merre halad” – zárta gondolatait Korać.

A Zöld–Baloldali Front tartományi képviselője, Branislav Guta Grubački a Danasnak elmondta, hogy óriási kérdés, milyen köztes következménye lesz ennek az erőszakos kitörésnek.
„Egy dolog azonban biztos – Vučić el fog bukni, és a fasisztoid csapatai büntetőjogi felelősségre vonás elé kerülnek. Rövid távon elképzelhető, hogy néhányan, akik még nem ismerték fel teljesen ennek a rezsimnek az erőszakos természetét, elhatárolódnak, és kivárnak. De soha nem tudtam megérteni azt a meggyőződést, hogy az ilyen rezsimeket biciklizéssel vagy kutyasétáltatással lehet megdönteni – minden tiszteletem a bicikliseké és a gazdiké. Még kevésbé hiszem, hogy kisgyerekekkel kellene kimenni tiltakozni ‘ez ellen’” – mondta Grubački.

Hozzátette: a „rablóbanda” rendelkezik saját, mindenre kész csapataival, és ez a legnagyobb probléma. Illúzió azt gondolni, hogy ez az agónia békés eszközökkel véget érhet.
„Nem tudok tanácsot adni, hogyan kell szembeszállni az erőszaktevőkkel. Csak egy dolgot tudok: eljön az a pillanat, amikor az ésszerű megoldások elvesztik jelentőségüket. Akkor az emberek – mindentől függetlenül – saját kezükbe veszik az igazságszolgáltatást. Ez pedig előbb-utóbb be fog következni. És amikor megtörténik, az társadalmunk újabb veresége lesz – olyan vereség, amelyből talpraállni nagyon sokáig tart majd” – zárta gondolatait Grubački.

______________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

 

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!