A Milorad Dodik ellen bevezetett szlovén szankciókra válaszul a boszniai Szerb Köztársaság kormánya megtiltotta a belépést az entitás területére Nataša Pirc Musar szlovén elnöknek, valamint Tanja Fajon külügy- és európai uniós ügyekért felelős miniszternek.
Az RTRS jelentése szerint a Szerb Köztársaság kormánya tiltakozott „az egyoldalú és politikailag motivált döntés” ellen, amellyel Szlovénia megtiltotta Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnökének belépését az országba.
A kormány szerint a tilalomnak nincs világos jogalapja, megalapozatlan, és a döntés a belügyekbe való beavatkozást, valamint nemzetközi egyezmények megsértését jelenti. Emellett visszalépést jelent a kétoldalú kapcsolatokban és a térség európai perspektíváját illetően is.
A szlovén kormány csütörtökön megerősítette a belépési tilalmat Milorad Dodikkal szemben, aki – bár formálisan még betölti a tisztségét – az állami bíróság ítélete ellenére sem hajlandó lemondani a Szerb Köztársaság elnöki posztjáról.
A szankciók hátterében több ok is áll: Dodik szeparatista törekvései, a boszniai állami intézmények és az alkotmány aláásása – számolt be róla az N1 szlovéniai kiadása.
Fontos indokként említik azt is, hogy megalapozott a gyanú: Dodik és családtagjai jelentős, gyanús módon szerzett vagyont birtokolnak Szlovéniában különböző cégeken és személyeken keresztül.
Nem hivatalos információk szerint a szlovén tengerparton legalább öt ingatlan van a nevükön, melyek papíron rokonok és barátok tulajdonában vannak. Ezek közül az egyik egy luxusvilla Portorožban, amelyet Đorđe Đurić – Dodik fiának, Igornak a sógora – nevén jegyeznek. Đurić tavaly Igor Dodikkal együtt az amerikai pénzügyminisztérium szankciós listájára is felkerült.
„Folytatjuk azoknak a csalárd hálózatoknak a feltárását, amelyek lehetővé teszik Milorad Dodik és családja számára, hogy saját népük kárára gyarapodjanak” – közölte az amerikai pénzügyminisztérium a szankciók bejelentésekor.
A tárca szerint Dodik visszaél hivatalos pozíciójával, hogy az állami ügyeket egy olyan magánhálózatba irányítsa, amelyet ő és fia, Igor irányítanak. Igor pedig a „megbízható” tulajdonosok és ügyvezetők révén felügyeli ennek a hálózatnak a működését.
Az Egyesült Államokon kívül már az Egyesült Királyság, Németország, Ausztria, Lengyelország és Litvánia is hozott belépési tilalmat és vagyonbefagyasztási intézkedéseket Dodikkal, családtagjaival és más magas rangú szerb köztársasági tisztviselőkkel szemben.
Tanja Fajon
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

