Jelenleg az egyetemisták listáját támogatja – közölte Danica Grujičić  korábbi egészségügyi miniszter.

„Mi, akik valóban hittünk Vučićnak és a Szerb Haladó Pártnak, jogosan lehetünk csalódottak és dühösek. Joga van erre az ellenzéknek is, de ők neki soha nem is hittek, nem vették be, amit mondott, de mi igen. Én hittem neki” – mondta a Nedeljniknek.

Arra kérdésre, hogy mit mondana az államfőnek, ha Aleksandar Vučić megkeresné őt, azt válaszolta: azt, hogy nem hisz neki, fejezze be a mandátumát és vonuljon nyugdíjba.

Szerinte viszont nem Vučić áll a rendőrségi intézkedések mögött, mert a folyamatos összetűzések nem szolgálják az érdekeit, és szerinte ha nem írja ki a választásokat, az azt jelenti, hogy zsarolják őt, sőt a szégyenletes Ćacilend ötlete sem az ő fejéből pattant ki, hanem arra is mások vették rá – bár fenntartotta magának a tévedés jogát ebben a kérdésben.

Az újságíró kérdésére, hogy ki állhat ennek a hátterében, azt mondta: azok, akik hatalomra segítették, azaz a Nyugat, amelynek a támogatását élvezi – írja a 021.rs.

Đuro Macut miniszterelnökről azt állította: nincs hatalma döntéseket hozni, csak azt teszi, amit mondanak neki, és valószínűleg ő is hitt abban, hogy pozitív változásokat tud majd elérni.

„Nem hiszem, hogy neki ebből anyagi haszna van. Tudom, hogy valamelyik nap bement a klinikára dolgozni. Higgyék el, hogy azoknak az embereknek a jövedelme csökken, akik a jobbítás szándékával lépnek be a kormányba” – állítja a volt miniszter.

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!