Új videót közöltek az FBI és Utah állam tisztviselői péntek hajnalban arról a férfiról, akit Charlie Kirk amerikai konzervatív influenszer lelövésével gyanúsítanak, írja a Reuters. Az FBI egy térfigyelő kamera felvételét játszotta le a sajtótájékoztatóján, ezen az látszik, hogy egy fekete pólós, nagyjából egyetemista korú férfi átfut a Loose Center tetején, a Utah Egyetem campusán, majd lemászik az épület tetejéről, és elszalad a füves, fás területen.

A rendőrség szerint a helyszínen DNS-vizsgálatokat végeznek, többek között azért is, hogy az ügyészek halálbüntetést kérhessenek majd a gyanúsítottra. Jelenleg senki nincs őrizetben a merénylettel összefüggésben, de a Reuters rendőrségi forrásai szerint az FBI már megkapta a gyanúsított nevét, a nyomozók 100 ezer dolláros jutalmat ajánlottak fel az információért.

Azt már helyi idő szerint reggel közölték, hogy megtalálták a gyilkos fegyvert, egy nagy teljesítményű vadászpuskát, amire egy erdős területen bukkantak rá. A hatóságok szerint ezzel lőtték le Kirköt, mintegy 180 méter távolságból a színpadtól, ahol éppen előadást tartott szerdán. Behatárolták azt is, hol menekült el a rendezvény helyszínéről az elkövető, és azt is kiderítették, merrefelé mozgott az épületben. Találtak cipő- és tenyérlenyomatot is, eddig 130 bejelentést kaptak.

Korábban megállapították azt is, hogy a gyanúsított helyi idő szerint 11:52-kor érkezett a campus közelébe. Nyomon követték a mozgását a lépcsőházakon át a tetőig, majd a tetőn át a lövés helyszínéig. Az elkövetőről annyit mondtak, hogy egyetemista korú fiatal, aki után hajtóvadászatot indítottak.

Közben Charlie Kirk holttestét repülővel szállították az arizonai Phoenixben található Hansen Mortuary kápolnába, a repülőtérről induló konvojt helikopterek követték. Az Air Force Two repülőgépből kézen fogva szállt ki Usha Vance, J. D. Vance amerikai alelnök felesége és Erika Kirk, a lelőtt konzervatív aktivista özvegye a Phoenix Sky Harbor nemzetközi repülőtéren. Velük utazott a gépen J. D. Vance amerikai alelnök és Kirkék két gyereke is, majd miután leszálltak a gépről, együtt kísérték a koporsót.

Donald Trump „Amerika sötét pillanatának” nevezte a gyilkosságot, és a „radikális baloldal” retorikáját tette felelőssé a politikai erőszakért – írja a telex.hu.

Hadat üzent Trump a szélsőbaloldali erőszaknak, miután lelőtték egy támogatóját

Sokan rótták le kegyeletüket Charlie Kirk emléke előtt (Fotó: Laura Seitz/The Deseret News via AP)