Szombaton egy orosz drón sérthette meg Románia légterét, írja a hvg.hu. A román sajtó szerint egy ukrán dunai infrastruktúra elleni támadás részeként küldhették a drónt.
A Hotnews.ro, azt írja, hogy a riasztást követően helyi idő szerint 18:05 perckor két F-16-os vadászgép szállt fel, majd 18:23-kor észlelték is a gépek a repülő tárgyat. Mint a lap a honvédelmi minisztérium közlésére hivatkozva írja, Chilia Vechétől mintegy 20 kilométerre délnyugatra követték a drónt, amikor az eltűnt a radarokról.
A lengyel hatóságok közlése szerint szombaton lengyel és szövetséges repülőgépeket vetettek be a lengyel légtér védelmére, mert a szomszédos Ukrajnában dróncsapások veszélye állt fenn, és a kelet-lengyelországi Lublin repülőterét le is zárták – írja a Reuters.
A lengyel fegyveres erők műveleti parancsnoksága az akcióról elmondta, hogy a gépek az ukrán határ közelében biztosították a lengyel légtér védelmét. A műveletet a parancsnokság megelőző jellegűnek nevezte és arról nem számolt be, hogy bármi is megsértette volna az ország légterét.
A történtek hatására a NATO bejelentette, hogy elindítja a Keleti Őrszem műveletet, amivel tovább erősítik a kelet-közép-európai régió légvédelmét.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

