Szerbia belügyminisztériuma azt állítja, hogy nem használt hangágyút március 15-én a valaha volt legtömegesebb szerbiai tüntetés résztvevői ellen, ugyanakkor az ügyben jelenleg is nyomozás folyik.
Ma, azaz hétfőn volt pontosan fél éve, hogy az említett incidens megtörtént, erre emlékeztek meg Belgrádban, az Egyetemi Művelődési Központ (SKC) előtt.
Az N1 tudósítója szerint az SKC-nél az említett tüntetés résztvevőitől származó tanúvallomásokat olvasták fel.
A március 15-i tüntetés mintegy 800 résztvevőjének vallomása egy körülbelül 30 méter hosszú papírtekercsre fért rá.
Civil szervezetekhez egyébként mintegy 4000 szemtanú jelentkezett, és számolt be az ismeretlen hangfegyver okozta fizikai és pszichikai következményekről.
A hétfői performanszra egy színművésznő hívta meg a polgárokat. Az előadás keretében a művésznő 19:11-kor – abban az időpontban, amikor március 15-én a polgárok olyan zajt hallottak, mintha autó vagy motoros jármű közeledne feléjük nagy sebességgel – összeesett a földön.
Megemlékező performansz Belgrádban, fél évvel azután, hogy ismeretlen szónikus fegyvert vetettek be a tüntetők ellen (Printscreen/N1)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

