Minden összejövetelük megemlékezés volt, aminek semmi köze a pravoszláv szokásokhoz. Sehol nincs 16 perc néma főhajtás és olyan gyertyagyújtás. Minden megemlékezéses összejövetelük a végén erőszakos lett, egy sem volt másmilyen – így reagált Aleksandar Vučić államfő arra az újságírói kérdésre, hogy miként kommentálja az egyetemisták azon válaszát az orosz Külföldi Hírszerző Szolgálat (SVR) közleményére, mely szerint az orosz szolgálat együttműködik a szerb hatalommal, és november elsejére megemlékezést, nem pedig „szerb Majdan”-t szerveznek. Vučić szerint a színes forradalomnak már régen vége, csak a blokádot tartó egyetemisták ezt még nem fogták fel.
Jovo Bakić szerb szociológus, politikai aktivista a Blic szerint a sajtóban ismét azt nyilatkozta, hogy eljön a nap, amikor a rendszert el fogják számoltatni, és ekkor nem lenne Vučić helyében.
„Amit én az elmúlt nem 10 hónapban, hanem 14 évben átéltem, szerintem egyetlen európai elnök sem tudta volna túlélni sem politikai, sem fizikai értelemben, ha figyelembe vesszük ezeket az embereket és a fenyegetéseket, amiket kaptam. Ez a tehetetlen emberek megnyilvánulása, akik már nem tudnak mit tenni. Világos, hogy senki sem fél ezektől a Bakićoktól, sem az elszámoltatástól” – mondta az államfő.
Vučić arról is beszélt, hogy ezek az emberek nem értik Szerbiát, de ő meg fogja védeni őket az egyre növekvő népharagtól.
„A nép üldözni fogja őket az utcákon, épp úgy, mint ahogy az másokkal történik. Ez mindig bumerángként üt vissza. A nép üldözni fogja Bakićot és a többieket, de én ezt nem fogom megengedni” – tette hozzá.
Az államfő szerint azoknak a száma, akik a blokádok ellen vonulnak utcára, húszszor nagyobb mint a másik félé, ami csak növekedni fog.
Egyetemisták: Újvidéken megemlékezés lesz november 1-jén, nem „szerb Majdan”
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

