Az Akadémiai Plénum nevű nem formális oktatói hálózat szerdán felszólította a szerbiai közvéleményt, hogy „mindennapos, erőteljes nyomásgyakorlással” járuljon hozzá, hogy Bogdan Jovičić, az újvidéki Műszaki Tudományok Karának (FTN) hallgatója – akit a Szerb Haladó Párt újvidéki székháza elleni támadás miatt tartanak vizsgálati fogságban – szabadlábon védekezhessen.

A közleményben arra figyelmeztetnek, hogy Jovičić fogságban van, „noha senkit nem bántalmazott”, miközben „azok az erőszaktevők, akik súlyos testi sérüléseket okoztak a Művészeti Akadémia egyik hallgatójának, szabadlábon vannak”.

Láncra verve vitték apja temetésére az éhségsztrájkoló újvidéki diákot (Fotó)

„Az a fénykép, amelyen a Műszaki Tudományok Karának hallgatója látható, amint bilincsek helyett lábára tett láncokkal kísérték édesapja temetésére, megrázta a közvéleményt. Ugyanakkor újfent megmutatta ennek a hatalomnak az igazi arcát. Goran Vesićet, akit azzal vádolnak, hogy felelős az előtető leszakadásáért, amely tizenhat ember halálát okozta, bilincsek nélkül kísérték be, majd gyorsan szabadon is engedték, és azóta már hónapok óta egy állítólagos kórházi tartózkodásra hivatkozva ússza meg az őrizetet” – áll az Akadémiai Plénum közleményében.

Jovičić szeptember 11-én kezdett éhségsztrájkba, miután aznap újabb harminc nappal meghosszabbították előzetes letartóztatását.

Nyílt levelet írt az éhségsztrájkoló, Újvidéken fogvatartott diák

Illusztráció (Mina Delić)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!