Ebben az idényben – azon kívül, hogy a szerbiai távhőszolgáltatók megemelték az áraikat, október elsejétől az áram is megdrágul, és a más módon fűtő háztartásoknak sem lesz könnyebb dolguk. Az idei szezon árai szerint a legkedvezőbben azok járnak, akik szénnel vagy fával fűtenek, állapítja meg cikkében a Nova ekonomija.

Villanyáram

Az elektromos árammal való fűtésnél az árak változása, különösen a piros és kék zóna határainak módosítása jelentősen befolyásolja majd azokat, akik így fűtenek – és a drágulás teljes hatásai csak a változások bevezetése után lesznek láthatók, vagyis október elseje után.

Mindenképp meg kell említeni, hogy azok a háztartások, amelyek hőtárolós kályhákkal (TA-kályha) fűtenek, és amelyek az Energetikai Ügynökség adatai szerint egy hat hónapos fűtési szezonban körülbelül 9.900 kilowattórát, azaz havonta 1.650 kilowattórát fogyasztanak (csak fűtésre), az új szabályok szerint automatikusan a piros zónába kerülnek, amelynek határát ettől a téltől 1.200 kWh-ra csökkentették. Ez azt jelenti, hogy mindannyian lényegesen magasabb villanyszámlát fognak fizetni, mint eddig. Azok is a piros zónába kerülnek, akik fűtőtestekkel vagy központi kazánokkal fűtenek, mivel ők átlagosan 9.000 kWh-t fogyasztanak, ami havi szinten átlagosan 1.500 kWh-t jelent.

A számítás szerint az a fogyasztó, aki havi 1.600 kilowattórás fogyasztással épphogy a piros zóna határán van, egyfázisú áramot használ és egysávos mérőórája van, a Szerbiai Villanygazdaság kalkulátora szerint jelenleg havi 25.171 dinárt kell fizessen az áramért.

Ha elfogadják a döntést, hogy a piros zóna határát lejjebb viszik, ebbe a kategóriába kerülnek majd azok is, akik jelenleg havi 1.200–1.600 kilowattórát fogyasztanak. Ebben az esetben azoknak a felhasználóknak, akik most 1.600 kilowattórát fogyasztanak és az áramot csak a zöld és kék zóna ára szerint fizetik, a számlájuk 32.856 dinárra ugrik – amikor beleszámítják az új piros zónát és a tervezett 7 százalékos áramár-emelést is.

Az idei téli fűtési költségek kiszámításához a Nova ekonomija az Energetikai Ügynökség (AERS) módszertanát használta, amely azt veszi alapul, hogy egy átlagosan szigetelt, 60 m²-es lakást 20 Celsius-fokra kell felfűteni napi 16 órán át, a teljes lakótérben, 180 napon keresztül a fűtési szezonban. Ehhez körülbelül 9.000 kWh energia szükséges (150 kWh/m² az átlagos becsült hőenergia-fogyasztás Szerbiában). A fűtési energia költségeinek elemzésekor figyelembe veszik a használt berendezések hatékonyságát is.

Tűzifa
A tűzifa fogyasztása a kályhák hatékonyságától és a fa minőségétől függően 8,2–9,7 köbméter között mozog. Jelenleg, szeptember közepén, a tűzifát Szerbiában köbméterenként 6.500–9.000 dinárért árulják. Ez azt jelenti, hogy a fűtéshez szükséges fa ebben a szezonban a jelenlegi árakon 53.300–87.300 dinárba kerül majd.

Szén
Szerbiában a háztartások leggyakrabban szárított, ún. Banovići- vagy Vreoci-típusú szenet használnak fűtésre, amelyből egy télre 3,2–3,4 tonna szükséges. A szenet idén 15.000–27.000 dinár/tonna áron kínálják, de gyakran ennél is drágábban, a minőségtől és a származási országtól függően. Ezért 3,4 tonna fogyasztás mellett legalább 51.000 dinárt kell fizetni, de ha jobb minőségű szenet használnak, a fűtési szezon akár 91.800 dinárba is kerülhet.
A legolcsóbb szén a stanari lignit, 15.000 dinár/tonna áron, míg a legdrágább és a legkevésbé elterjedt a piacon a ritkán használt orosz feketeszén, 36.996 dinár/tonna áron. Ami feltűnő a hirdetésekben, hogy nagyon kevés helyen árulnak szenet, és az árak többnyire „megegyezés szerint” alakulnak.

Pellet
Egy 60 m²-es lakás felfűtéséhez pelletből körülbelül 2,5 tonnára van szükség. A pellet ára tonnánként 25.000–38.000 dinár között mozog, így az olcsóbb változatban a szezon 62.500 dinárba kerül, a drágább esetben pedig akár 95.000 dinárba is kerülhet.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!