A jövő év elején várható az első generáció, amely teljesíteni fogja a kötelező katonai szolgálatot – közölte Bratislav Gašić. Szerbia védelmi minisztere szerint a hadsereg erre a célra több mint 120 helyiséget rendezett be, és dolgozik a katonai állomások és osztályok rendbetételén.
Gašić hangsúlyozta, hogy ehhez számos törvényt és rendeletet kell elfogadni.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
„Ez egy folyamat, amely egyáltalán nem könnyű és nem is olcsó. Azonnal elkezdtük az előkészítését, elsősorban azokat a törvényeket és rendeleteket, amelyeket a közeljövőben kell meghoznunk” – tette hozzá.
Gašić arra számít, hogy az őszi parlamenti ülésen már sor kerül az új hadseregre vonatkozó törvénycsomag elfogadására.
„Amikor megkezdjük a munkát a parlamentben, bízom benne, hogy a hadseregről szóló törvény is napirendre kerül. Január–március környékén már elindulhat az első katonai sorköteles generáció” – mondta Gašić a Euronewsnak.
_______________________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

