A németországi Flensburgban egy helyi bolt tulajdonosa hatalmas felháborodást váltott ki azzal a táblával, amin azt hirdette az üzlete ajtaján: zsidóknak belépni tilos – írja az Euronewsra hivatkozva a telex.hu.

A Hans Velten Reisch szaküzletén olvasható felirat pontosan így szólt: „A zsidóknak ide tilos belépni! Semmi személyes. Nem antiszemitizmus. Csak nem bírom elviselni őket.” A helyi politikusok határozottan elítélték az esetet, az antiszemitizmus elleni bizottság elnöke pedig az „antiszemitizmus legtisztább formájának” nevezte azt.

A rendőrséget szerdán este értesítették a tábláról, és a feliratot azonnal eltávolították, hogy elkerüljék az események eszkalálódását. A helyi újságírók szerint a tábla már nem lóg az üzlet ajtaján, de a bolt bejárati ajtajával szemben lévő falon még mindig jól látható.

A történtekre  a közösségi médiában is erős reakciók érkeztek. Többen azt írták, hogy úgy érzik, mintha visszakerültek volna a náci korszakba. Sokan bojkottot akartak, míg mások azt akarták tudni, melyik üzletről van szó. Csütörtök reggelre a bolt kirakatát már olyan feliratokkal borították be, mint például a „nácik kifelé!”. A település polgármestere azt mondta, hogy „ez a tábla Németország történelmének legsötétebb fejezeteire emlékeztet, ennek a városnak pedig semmi köze hozzá”. Több parlamenti párt is elítélte a történteket.

Időközben a bolt tulajdonosa is reagált: a 60 éves férfi azt állítja, hogy ő nem náci. „Kicsit balra, kicsit jobbra húzok, de nem vagyok radikális” – mondta. Véleménye szerint az olyan kifejezéseket, mint a „rasszizmus”, túl könnyedén aggatják rá az emberekre. „Ma már az is náci, aki cigánypecsenyét rendel” – mondta Hans Velten Reisch. Hosszasan kifejtette a politikával és a társadalommal kapcsolatos problémáit, különösen kritikus volt Németország jelenlegi Izrael-politikájával szemben. Azt mondta, hogy úgy döntött, nem szolgál ki olyan vendégeket, akik véleménye szerint támogatják Izrael háborúját.

Nem csak Flensburgban váltott ki hatalmas felháborodást a felirat

–––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!