A szerbiai hatóságok továbbra is megpróbálják majd a polgárok ellenállását elnyomással megtörni, ugyanakkor a hazai egyetemek „nem ülnek tétlenül” ebben a kérdésben, nyilatkozta a Politikai Tudományok Karának dékánja, Maja Kovačević az Utisak nedelje című műsorbana Nova televízión.
A professztor továbbra is kitart nemrég tett kijelentése mellett, miszerint „a rezsim megbukott”, és csak az a kérdés, mennyi ideig tart majd a távozása, most pedig az a legfontosabb, hogy a polgárok megakadályozzák, hogy „véres események kísérjék ezt a távozást”.
„Az, hogy valaki azt hiszi, képes azt a látszatot kelteni, hogy ura a helyzetnek, és el tudja nyomni a saját polgárait, puszta illúzió. Mi, az egyetemek képviselői – a magam nevében beszélek – nem ülünk tétlenül, kapcsolatot tartunk a nemzetközi közösséggel… Mivel szeretnek arról beszélni, ki jár a külföldi nagykövetségekre – én folyamatosan járok, és ezután is fogok. Az Európai Uniónak nem szabad hallgatnia és engednie, hogy az elnyomás tervei megvalósuljanak. Szerbia több mint 20 éve különböző uniós feltételeknek van kitéve – a mi érdekünkben, hogy reformokat hajtsunk végre. Elnézést, de hol van most az önök felelőssége? Ha mi tagjelölt ország vagyunk, hogyan hallgathatnak arról, ami a határaikon, leendő tagországukban történik?” – tette fel a kérdést Kovačević.
Úgy vélte továbbá, hogy a hatóságok éppen az újvidéki vasútállomás előtetőjének leomlásának évfordulója előtt fokozzák az elnyomást, és megpróbálják azt a látszatot kelteni, hogy november 1-jén nem kívánt események várhatók, de szerinte ez inkább árt a hatalomnak.
„Mert ez azt bizonyítja, hogy nem képes irányítani, hanem csak problémákat és komoly veszélyeket tud előidézni. Az EU-nak nem szabad figyelmen kívül hagynia a jelzést, mert különben a határainál egy összeomló állammal találja szemben magát, amely képtelen kormányozni a társadalmat, és menekültek hullámával, akik el akarják hagyni az országot, ahol a bűnözés és az általános bizonytalanság uralkodik” – mondta Kovačević.
Az akadémiai közösség fellépésének egyik példájaként a dékán elmondta, hogy az Orvostudományi Kar tanárai dokumentumokat gyűjtenek a polgároktól azokról a kínzásokról, amelyeket a tüntetések során vagy őrizetbe vételkor szenvedtek el, és ezt a dossziét az embertelen bánásmódról közzéteszik, illetve „minden releváns címre eljuttatják”.
Az Újvidéki Egyetem Műszaki Tudományok Karának hallgatója, Bogdan Jovičić őrizetbe vételét kommentálva Kovačević azt mondta, hogy ez „része annak a terrornak, amelyet a polgárok ellen folytatnak”.
„A rezsim célja a megfélemlítés, ezért hoz ilyen drasztikus intézkedéseket, de ez nem fog sokáig tartani” – jelentette ki.
Egyetemista tüntetés (Fotó: Mina Delić)
–––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

