Az ingatlanlegalizációról szóló törvénytervezet elkészült, és arról pénteken kellene döntenie a szerb kormánynak, majd sürgősségi eljárásban kerülne a parlament elé elfogadásra, jelentette be hétfőn sz építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter, Aleksandra Sofronijević.
A miniszter az RTS (Szerb Rádió és Televízió) műsorában elmondta, hogy az új előírásokkal évtizedes problémákat oldanak meg, és megakadályozzák az illegális építkezések robbanásszerű növekedését.
Szerbia elnöke, Aleksandar Vučić vasárnap jelentette be az új törvényt, amely egyszerűsíti az illegális épületek legalizálását, és – mint hangsúlyozta – egyszerű bejelentési eljárást és minimális költségeket kínál, a legtöbb épület esetében legfeljebb száz eurót. Ezzel pont kerül az illegális építkezések ügyére is, mivel ezentúl az ilyen épületek az állam tulajdonába kerülnek.
Sofronijević miniszter elmondta, hogy az állam akkor kezdett hozzá az illegális építkezések legalizációjának egyszerűsítéséhez, amikor erre teljes mértékben felkészült, és amikor számos épületről műholdas felvételekkel és drónos felmérésekkel adatokat szereztek.
„Minden törvényben van szabályozva. Az elképzelés, hogy ez egy egyszerű eljárás legyen, ne pedig évtizedekig tartó folyamat. Ezt a problémát 1997 óta próbáljuk megoldani. Ezúttal geodéziai és jogi szempontból is megoldást keresünk” – hangsúlyozta Sofronijević.
Elmondása szerint az államnak joga van megvédeni a természeti és kulturális értékeit, és a törvény üzenete a zéró tolerancia lesz az engedély nélküli építkezéssel szemben.
Hozzátette, hogy a legalizációra való bejelentkezés kötelező lesz, és meg fogják határozni, hogy mikor, kinek és milyen határidőn belül kell elvégeznie a szükséges lépéseket.
–––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

