Őrizetbe vette a rendőrség a bogatići N. D.-t (32), mivel alapos a gyanú, hogy súlyosan vétett a közlekedésbiztonság ellen, amikor elgázolt egy nőt és annak kisgyermekét, majd elhajtott a helyszínrő, írja az N1.

A gyanú szerint vasárnap Bogatićban, alkoholos befolyásoltság alatt vezetve, elütött egy 38 éves nőt, aki egy hároméves gyermeket tolt babakocsiban, majd elhagyta a baleset helyszínét.

A nő a helyszínen életét vesztette, a gyermek pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

A rendőrség rövid időn belül megtalálta a sofőrt, és megállapította, hogy 1,43 ezrelék alkoholtartalom volt a szervezetében.

A šabaci alapfokú ügyészség utasítására elrendelték az őrizetbe vételét, a gyanúsítottat vádemelési javaslattal az ügyész elé állítják.

–––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!