A fiatalok és a szegényebb réteg a városszéli negyedekbe menekülnek, vagy elhagyják a városokat, mert sem a bérleti díjat nem tudják kifizetni, sem lakást nem tudnak vásárolni – írja elemzésében a brüsszeli Euobserver portál.
Az Európai Bizottság eközben, válaszul az Európai Unióban tapasztalható ésszerűtlen és nagyrészt spekulatív lakás- és bérletidíj-növekedési válságra, programot indított a tagállamokkal együttműködve, amelynek célja, hogy állami források és magántőke bevonásával a lehető leghamarabb nagyszámú, támogatott szociális lakást, illetve legalább részben olcsóbb lakásokat építsenek a piacon.

Ennek érdekében az Európai Bizottság külön munkacsoportot is felállított, és hangsúlyozta, hogy ez a súlyosbodó társadalmi probléma már a választói döntésekben is tükröződik az uniós országokban – különösen a szélsőjobboldali pártok növekvő népszerűségében.

Szerbiában, Albániában és Koszovón gyakorlatilag nem létezik a kedvezményes szociális lakások kategóriája, ezért a fiatalok és az átlagkeresettel rendelkezők a bérleti díjak és az újonnan épült lakások árának emelkedése miatt nem tudnak a városokban maradni – így vagy a szüleikkel élnek, vagy elköltöznek – áll az Euobserver elemzésében.

Az Európai Unióban – mint megjegyzik – legalább a lakosság tíz százaléka kénytelen jövedelme negyven százalékát lakbérre vagy hiteltörlesztésre fordítani azért, hogy minimálisan elfogadható lakásban élhessen.
Szerbiában, Albániában, és különösen Koszovón a fiatalok és a szegényebb társadalmi rétegek több mint a fizetésük felét kénytelenek lakhatásra költeni, ha egy hálószobás lakásban akarnak élni – teszi hozzá a cikk.

Az Európai Bizottság megállapította, hogy a lakhatási válság kritikus pontra jutott. Az idei évben kinevezett európai lakhatási és energetikai biztos, Dan Jørgensen kijelentette: „a lakhatáshoz való hozzáférés az Unió egyik legnagyobb problémájává vált… mert nagyon sok embernek nincs hozzáférése megfelelő lakásokhoz és méltó életkörülményekhez.”

Azt is hangsúlyozták, hogy a lakhatási költségek szempontjából nemcsak az átlagfizetés fontos, hanem a „medián nettó bér” is, amely a tényleges fizetőképességet mutatja, és mindig alacsonyabb a statisztikai átlagnál.

Az Euobserver elemzői erre is hivatkoznak: 2024 decemberében a szerbiai átlagfizetés 837 euró volt, de a medián bér mindössze 667 euró, miközben egy egyszobás lakás bérleti díja Belgrád központjában 600 és 1 200 euró között mozog. A belgrádi külvárosokban egy egy hálószobás lakásért 300 és 650 euró közötti összeget kell fizetni – derül ki a világ életköltségeit rögzítő Numbeo adatbázis adataiból.

Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat szerint a lakhatás költségei nem haladhatják meg a háztartás jövedelmének 40 százalékát.

Az Euobserver kiemeli: a pristinai külvárosban egy egyszobás lakás bérleti díja legalább 225 euró, a központban pedig 300 euró. Ugyanakkor rámutat, hogy Koszovón a legalacsonyabb az átlagfizetés a régióban – 2024 decemberében 552 euró volt.

„Albánia az átlagos havi jövedelmek tekintetében Belgrád és Pristina között helyezkedik el” – teszi hozzá az elemzés, megjegyezve, hogy az albániai átlagfizetés körülbelül 30 százalékkal alacsonyabb, mint Szerbiában.

Egy egyszobás lakás bérleti díja Tiranában havi 500 és 900 euró között mozog a központban, míg a városszélen 350–500 euró között – zárja írását az Euobserver.

–––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!