A Szerb Belügyminisztérium Belső Ellenőrzési Szektora (SUK) akadályozza annak a vizsgálatnak lefolytatását, amely a Drámaművészeti Kar (FDU) hallgatónőjének zaklatásával kapcsolatosan indult. mint köztudott, a fiatal nőt a rendőri beavatkozás során a Belgrádi Jogtudományi Kar előtt, júliusban a rendőrök hajánál fogva rángatták.
A SUK a mai napig nem juttatta el az ügyészséghez a kért információkat az érintett rendőrtisztekről, ezért sürgetni fogják a jelentés benyújtását, írja a Nova.
A FDU hallgatónőjének zaklatási ügye országos felháborodást váltott ki.
A Nova.rs portál korábban közölt egy felvételt, amelyen egyértelműen látható, mi történt a Jogtudományi Kar előtt.
A felvételen civil ruhás rendőrök láthatók, köztük a hallgatónő, akit először egy rendőrnő fogott le. Ezt a rendőrnőt később a közösségi médiának köszönhetően gyorsan azonosították: Tanja Drobnjak, Marko Kričak egységének (a JZO-nak) parancsnokhelyettese. A videón látható, hogy a lány kezét hátra tekeri, egy másik rendőr pedig a telefonját az arcához fordítja, hogy így oldja fel a készüléket. Amikor diáklány lehajtotta a fejét, akkor Tanja Drobnjak úgy emelte vissza, hogy meghúzta a haját. Majd az egyetemista lány haját egy másik rendőr is cibálta.
Bár a közösségi médiában gyorsan beazonosították az érintett rendőröket, az ügy előrehaladását a SUK késlelteti.
A Nova.rs portál kérdést intézett az első számú belgrádi alapfokú ügyészséghez, ahonnan azt a választ kapták, hogy továbbra is a SUK jelentésére várnak.
„Tekintettel arra, hogy mind a mai napig nem érkezett meg a Belső Ellenőrzési Szektor jelentése az eljárásról — annak ellenére, hogy az ügyészség korábban kérte az információk beszerzését — sürgősségi felszólítás kiküldésre fog sor kerülni.” — nyilatkozta az ügyészség Nova.rs‑nek.
Vladimir Terzić ügyvéd elmondta, hogy ez az eset — mint sok más hasonló — rámutat arra a problémára, hogy a jogszabályok szerint az ügyészségnek a rendőrség felett kellene állnia, beleértve azt is, hogy az ügyész gondoskodjon arról, hogy a rendőrség elvégezze a szükséges vizsgálatokat. Ám Szerbiában nincs külön „ügyészi rendőrség”, így gyakran a rendőrség tagjai vizsgálják kollégáikat. Ebben az ügyben is SUK‑tagok lennének azok, akiknek vizsgálódniuk kellene.
Terzić továbbá rámutatott, úgy tűnik, hogy a rendőrnő, aki az egyetemista lány zaklatta, a végrehajtó hatalom támogatását élvezi, és nyilvánvaló, hogy SUK vonakodik az ügyben történő intézkedéstől.
Az ügyvéd szerint az ügyészségi sürgetés mellett más jogi eszközök is léteznek, de kétkedik, hogy ezek valódi hatást hoznak.
Fontos tudni: a Jogtudományi Kar előtt nemcsak az említett diáklány szenvedett el zaklatást; több diák ás polgár is megsérült a rendőrségi beavatkozás során.
Közéjük tartozik Luka Vodinelić ügyvéd is, aki súlyos sérüléseket, töréseket szenvedett.
Bűnvádi feljelentések
Tanja Drobnjak ellen több büntetőfeljelentés is tettek a hallgatónő zaklatása miatt. A Marko Kričak egységének parancsnokhelyettese ellen a Kreni-Promeni Mozgalom és a SRCE párt is feljelentést tett.
Az elmúlt hónapok során a Különleges személyek és épületek védelméért felelős egység (JZO) tagjaival kapcsolatban sorra merülnek fel vádak rendőri brutalitásról, valamint arról, hogy intézkedéseik gyakran túllépik a törvényben előírt kereteket.
„A Kričak tetteiről készült felvételek eltüntetésén dolgoznak, mint Doljevacnál”
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

