A Szerb Haladó Párt egyik volt aktivistája a Nova riporterének név nélkül nyilatkozott arról, hogyan csaltak a június 8-án megtartott zaječari helyhatósági választásokon: szervezetten szállították a szavazóhelyekre a választókat, többszörös voksolások voltak, és manipuláltak a választói névjegyzékkel is. Szerinte ez a legutóbbi választás minden korábbinál szabálytalanabb volt.

„A szavazóhely elnöke csak délután érkezett meg. A szavazólapokat csak a Szerb Haladó Párthoz tartó személyek számolták. Én ezt nem csináltam, mert évekkel korábban lemondtam erről, mondtam, hogy nem találom ott a helyem… Der azon a szavazóhelyen több szavazólap volt a kelletténél. Senki nem tudta megszámolni őket, nem is tudtuk a pontos számot reggel 7:20-kor. Csak a jóisten tudja, hogy mennyi szavazólappal volt több” – nyilatkozta.
Elmondása szerint délután szervezetten vitték azokat az embereket a szavazóhelyekre, akiknek előtte fizettek, műszaki cikkeket ajándékoztak…

„Miljan Rašić, a romaegyesület elnök hozta őket. Egész nap jöttek az autók és a rendőrök, a fekete autók, amelyek hozták-vitték az embereket, meg az autóbuszok is. Voltak a szavazók között kiskorúak is, biztosan nem voltak még 18 évesek azok a gyerekek” – mondta.

Kosjerićban és Zaječarban június 8-án tartottak helyhatósági választásokat, amelyeken az ellenzék és a megfigyelők is számos szabálytalanságot észleltek.

A haladók elképesztő összeget költöttek el kampányra Kosjerićben és Zaječarban

Fotó: Mina Delić

–––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!