Nagy felháborodást keltett a palicsiak és a szabadkaiak körében a tény, hogy a Spliti fasoron lebontottak egy épületet. A látvány valóban aggasztó, amikor egy megszokott, általunk szépnek vélt épületet a földdel egyenlővé tesznek és az elmúlt évek tapasztalatai is jogosan keltenek félelmet az emberekben: vajon mi lesz az épület helyén?
Néhány nappal a bontást követően Góli Csilla, Szabadka alpolgármestere a közösségi oldalakon foglalt állást az ügy kapcsán, a közösségi oldalakon aggódó polgárokat “rosszindulatú, szakavatatlan, tájékozatlan hírszerzőknek” nevezve.

A Villa Regina mielőtt lebontották volna, az 1980-as évek végén épült (Fotó: Góli Csilla, Facebook)
Góli azt írja: a palicsi Villa Regina nem volt műemlék. Az épület az 1980-as évek végén épült, egyedül az utcára néző homlokzatával emékeztetett a XIX. század végén épült svájci típusú villákra. Az épület anyagában, felosztásában pedig egyáltalán nem felelt meg már akkor sem az 1800-as évek végén épült villák kinézetének, közölte a polgármester helyettese.
“A Villa tulajdonosa, a beruházó 2023-ban fordult először a Községközi Műemlékvédelmi Intézethez, sokkal nagyobb beépítettséggel és stílusában teljesen eltérve az utcában uralkodó arculati elemektől. A műemlékvédelmi hivatal 2 fronton tárgyalt a beruházóval: a területrendezési terv arányainak betartására kötelezte a beruházót, illetve színben és az utcafront kinézetéhez is konkrét javaslatokat tett. A beruházó tervezői a műemlékvédők feltételeit beépítették a tervekbe, még akkor is, ha ez nem egy védett objektum volt”, közölte Góli.
Azt is hozzátette, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség szempontjából a 2017-es palicsi területrendezési terv nem jó és nem hagyják, hogy hatályban maradjon!
“Ezért indíttattuk el annak módosítását, mely várhatóan az év végéig szerepelni fog a Városi Képviselő Testület ülésének napirendjén. Csökkenteni kell a 40 százalékos beépíthetőséget 20 százalékra, teret kell adni a zöld felületeknek a villák körül, a parkoknak, virágágyásoknak és a magasságokat is le fogjuk csökkenteni!”

Így néz majd ki az újjáépített villa (Fotó: Instagram)
Góli kiemeli, hogy kőkemény csatározások állnak mögöttük, mivel az ingatlantulajdonosok/beruházók és a műemlékvédők álláspontja a legtöbb esetben teljesen két végletet képvisel.
“Ezt igyekszünk mi ésszerűsíteni, Palics egyedi báját megőrizni úgy, hogy szakszerűen teret is adjunk a korszerű idegenforgalmi fejlesztéseknek.”
Információink szerint a Villa Regina újjáépítéséről az interneten található látványtervek csaknem megfelelnek a valóságnak, az épület olyan magas lesz, mint amilyen a közvetlen szomszédságában található Villa Milord.
A Villa Regina a bontás előtt (Fotó: Facebook, Magánarchívum)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

