A SNS–VMSZ–SPS kormány által bejelentett béremelés és nyugdíjemelés csupán kommunikációs fogás, a gyakorlatban látszatintézkedés. Miközben a közszférában dolgozók fizetése öt százalékkal nő, az áram ára hét százalékkal emelkedik, a fogyasztási sávok szűkülése miatt pedig a legtöbb háztartás még magasabb számlákkal fog szembesülni. Az élelmiszerárak további növekedése különösen súlyosan érinti a családokat, hiszen jövedelmük legnagyobb részét élelmiszerre költik – írja közleményében a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK),

A nyugdíjasok helyzete sem javul: az emelés csak decembertől lép életbe, miközben a költségek már októbertől emelkednek. Ez azt jelenti, hogy két hónapon keresztül ténylegesen kevesebből kell boldogulniuk.

A VMDK álláspontja szerint a kormány intézkedései nem nyújtanak valódi megoldást, hiszen a mindennapi megélhetési terhek gyorsabban nőnek, mint a bevételek. Valódi előrelépést csak olyan gazdaságpolitikai lépések hozhatnak, amelyek ténylegesen megvédik a polgárok életszínvonalát, például az alapvető élelmiszerekre és az energiahordozókra vonatkozó célzott ÁFA-csökkentés.
Felszólítjuk a kormányt, hogy ne a statisztikai mutatókkal és politikai népszerűségi trükkökkel foglalkozzon, hanem a polgárok valós életminőségének javításával” – áll a párt közleményében.
–––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!