A zombori Black Horse az év végéig további 60 munkást vesz föl, és január közepén megkezdik az akkumulátorok próbagyártását. A vállalat immár nyolc évtizede az egyetlen hazai akkumulátorgyár, amelyik egy turbulens időszak után kezdi el újra a gyártást.
Aleksandar Čolić végrehajtó igazgató elmondása szerint az idén 3 millió eurós beruházást hajtottak végre a gyárban, amelyik trakciós akkumulátorok gyártásával veszi fel a munkát.
„A próbagyártás január közepén kezdődik, az értékesítés pedig a jövő év folyamán. Ezt követően a tervek szerint elkezdjük a starterakkumulátorok gyártását is, legkésőbb 2027 elején. A szándékunk az, hogy ebben a folyamatban a legkorszerűbb technológiát alkalmazzuk” – mondta Čolić.
A zombori Black Horse a valamikori Jugoszlávia iparának az egy legnagyobb vállalata volt.
Forrás: www.blackhorse.rs
–––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

