A Szabadság meghódítása-díjat, amelyet a Maja Maršićević Tasić Alapítvány immár 25. alkalommal ítél oda, idén a szerbiai egyetemista lányok kapták meg.
„A szerbiai diáklányoknak – azon brutalitás mellett, amelyet az állami apparátus és a rezsim fizetett emberei okoztak nekik és férfi diáktársaiknak – meg kellett küzdeniük azzal is, hogy megpróbálták őket megalázni pusztán azért, mert nők. Ők nem rejtőztek el, és ma sem bújnak senki mögé” – áll a zsűri közleményében.
A szerbiai diáklányok nevében a díjat Ružica Ristivojevićnek, a belgrádi Drámai Művészetek Karának hallgatójának adták át.
A díjat olyan zsűri ítéli oda, amelynek tagjai a korábbi díjazottak közül kerülnek ki, köztük Katarina Petrović rendőrségi őrnagy, Bojana Savović ügyésznő, a Nők Feketében szervezet koordinátora és aktivista Staša Zajović, Milena Radulović színésznő, Tamara Skrozza újságíró, valamint Danica Vučenić, az N1 televízió újságírója és szerkesztője.
A Szabadság meghódítása-díjat 2001-ben alapították Maja Maršićević Tasić (1965–2001) újságíró és aktivista emlékére, és azon a napon adják át, amikor a volt elnököt, Slobodan Miloševićet legyőzték a választásokon. A díjat azoknak a nőknek ítélik oda, akik hozzájárulnak az emberi jogok, a jogállamiság, a demokrácia és a tolerancia politikai kommunikációban való érvényesítéséhez és előmozdításához.
–––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

