„Tudja, miért állítottuk meg?” – sok sofőrt zavarba hoz a kérdés, amikor a közlekedési rendőrség. Bár ártalmatlannak tűnik, komoly következményekkel járhat. A sofőrök körében elterjedt az a nézet, hogy erre a kérdésre semmiképp sem szabad úgy válaszolni, hogy „igen, tudom”, hanem meg kell kérni a rendőrt, hogy ő mondja el az okot, mert ellenkező esetben akár borsos bírságot is kaphatunk.

Mit kell mondania a sofőrnek, ha megállítja a rendőr?

Vladimir Miljević ügyvéd a Blicnek elmondta, hogy a sofőrnek, ha megállítja a rendőr, nem kell félnie attól, hogy mit válaszol majd arra a kérdésre, hogy miért állították meg.

“A sofőrnek nincs kötelezettsége válaszolni a rendőr kérdéseire. Kötelessége átadni a dokumentumokat, de nem belemenni a vitába. Ez a téma – hogy mit kell mondania a sofőrnek, amikor a rendőr megállítja – nyugatról jön hozzánk, elsősorban az Egyesült Államokból. A mi jogrendünkben, a szabálysértési törvény értelmében, a sofőr egyetlen szóbeli nyilatkozata sem használható fel bizonyítékként. Még akkor sem, ha a sofőr azt mondja, hogy tudja, miért állították meg, vagy beismeri a szabálysértést – az ilyen nyilatkozat bizonyítékként nem szolgálhat. Ahhoz, hogy egy nyilatkozat bizonyító erejű legyen, a sofőrt előbb tájékoztatni kell a jogairól, beleértve azt a jogot is, hogy nem köteles semmit mondani” – hangsúlyozza Miljević a Blic-nek.

„A sofőr nem köteles válaszolni a rendőr kérdéseire”

Elmondása szerint a gyakorlat azt mutatja, hogy a bíróság bizonyítékként nem fogadja el a rendőr tanúvallomását arról, hogy mit mondott neki a sofőr.
“A bírók többsége elutasítja az ilyen nyilatkozatokat, mert nincsenek jegyzőkönyvben rögzítve. Léteznek szélsőséges esetek, de ezek ritkák és nem tekinthetők komolynak. A bíróságok nagy része figyelmen kívül hagyja a sofőr szóbeli nyilatkozatait, mert a jegyzőkönyvbe nem foglalt, jogairól fel nem világosított sofőr nyilatkozata nem használható fel bizonyítékként. Azokban az esetekben, amikor ezt bizonyítékként akarták felhasználni, a bírósági gyakorlat elutasította” – magyarázza az ügyvéd.

Mikor kell figyelnünk, mit mondunk a rendőrnek

Miljević szerint a rendőr köteles jegyzőkönyvet felvenni, és minden, ami a jegyzőkönyvben szerepel, a bíróságon bizonyíték.

Ennek megfelelően a rendőrnek először közölnie kell a megállítás okát, majd ellenőriznie a dokumentumokat.
„A sofőrnek inkább azt kell kérdeznie, miért állították meg, nem pedig válaszolnia a kérdésekre”
A sofőrnek joga van kifogást tenni a jegyzőkönyvben is. Ugyanakkor a sofőrnek soha nincs kötelessége aláírni a jegyzőkönyvet. Az aláírás a szabálysértés elismerését is jelentheti – hangsúlyozza Miljević.

Az ügyvéd szerint a legjobb tanács ilyenkor, amit adni lehet, hogy a sofőr legyen udvarias és nyugodt, de ne válaszoljon a kérdésekre. Adja át a dokumentumokat, és ne bocsátkozzon vitába. Ha úgy gondolja, hogy nem követett el szabálysértést, ne írja alá a jegyzőkönyvet – emeli ki Miljević a Blic-nek adott interjúban.

–––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!