Egész Zombor kiállt Snežana Holcer Vukelić mellett, aki odaadó és lelkiismeretes orvosként szolgált, ám főosztályvezetői posztjáról éppen szabadsága alatt váltották le. A zomboriak szerdán este tiltakozást szerveztek, hogy támogatásukról biztosítsák őt, és jelezzék, mellette állnak ebben az igazságtalan helyzetben.
Dr. Snežana a Nova.rs-nek elmondta, hogy elbocsátására már jóval korábban számított, mivel a diákblokádok kezdete óta aktívan részt vett a tiltakozásokon. Hangsúlyozta, hogy nem akar olyan országban élni, amely tele van korrupcióval és bűnözéssel, és hogy szerinte a fiatalok az egyetlenek, akik megváltoztathatják a jelenlegi helyzetet Szerbiában.

Snežana Holcer Vukelić doktornő csak egy a sok orvos közül, akiket a hatalom „nemkívánatosnak” bélyegzett, mivel támogatták a diákokat és küzdelmüket az igazságért.
Néhány nappal ezelőtt, még szabadsága alatt, a kórház személyzeti osztályáról felhívták, hogy menjen be és írja alá a szerződésmódosítást. Már akkor tudta, miről van szó – leváltották a Zombori Közkórház sürgősségi betegfelvételi, triázs- és ellátási osztályának vezetői posztjáról.
„Őszintén szólva sokkal korábban számítottam erre, mert rengeteg felvétel készült rólam különböző tiltakozásokon. Mindig elmentem oda, ahol a lányom is volt, mivel ő egyetemista, és a társaival együtt gyalogolt. Amikor a diákok orvosi segítséget kértek, például a felvonulásokon, én voltam az első, aki ott volt a Slaviján, elláttam a sebeiket. Mindenhol, ahol a fiatalokat támogatni kellett, én ott voltam. Nincs ebben semmi titok” – mondja Snežana doktornő.

A doktornő még mindig szabadságon van, de – mint mondja – a személyzeti osztályról érkező hívás sürgős volt. Azt mondták, azonnal be kell mennie a kórházba aláírni a szerződésmódosítást. Megkérdezte, miről van szó, de azt felelték, ezt telefonon nem mondhatják el.
„Mondtam nekik, hogy szabadságon vagyok, és egy óra múlva temetésre indulok, mivel haláleset történt a családomban. Azt válaszolták, nem várhatnak hétfőig, nem lehet elhalasztani. Ennyire sürgős volt nekik. De nem hibáztatom azokat a nőket, akik ott dolgoznak, ők csak parancsot teljesítettek. Bementem és aláírtam” – magyarázza.

Kiemeli, hogy a tiltakozásokon és a diákok támogatásában kizárólag a szabadidejében vett részt, és valószínűleg ezért nem szóltak neki korábban.
„Soha nem kérdezték, hova megyek, mit csinálok. Számítottam rá, hogy valahogyan figyelmeztetnek majd, de soha nem kevertem össze a munkát az aktivizmussal. Betartottam a műszakokat, sőt túlórákat is szerveztem az osztályomon, hogy mások elmehessenek szabadságra. Én csak most mentem el pihenni, mert előbb a fiatalabb kollégáknak adtam lehetőséget. Soha semmi gond nem volt velem.”

Elmondása szerint a személyzeti osztály adta át neki a felmentést és a szerződésmódosítást, de a kórház vezetősége nem kereste meg.
Dr. Snežana 2021. április 1-je óta volt a sürgősségi betegfelvételi, triázs- és ellátási osztály vezetője, és hét éve dolgozik a kórházban. Előtte 23 évig a mentőszolgálatnál dolgozott.
„Sürgősségi szakorvos vagyok, 2019-ben kerültem a kórház sürgősségi osztályára. Nagyon igyekeztem, hogy az osztály jól működjön, növeltem a személyzet létszámát, eszközöket és adományokat szereztem, mindent a betegek érdekében” – mondja.

Hétfőtől folytatja a munkát az osztályon, de már csak sürgősségi szakorvosként. A helyére egy jóval fiatalabb és kevesebb tapasztalattal rendelkező kolléganő került.
„Már tudni lehet, ki lesz az osztályvezető október 1-jétől, de ezt nem szeretném kommentálni” – teszi hozzá.

A doktornő elismeri, hogy a családja sokat szenved amiatt, hogy ő és a lánya támogatják a diákokat, de hozzáteszi, hogy az igazság és a becsület mindennél fontosabb számára.
„Tudják, mi fáj a legjobban? Az, ahogy megtudtam, hogy leváltottak – még a szabadságom alatt és mindenféle indoklás nélkül. A határozatban csak a törvény cikkelyei szerepelnek, semmi más. Én a szívemet-lelkemet beletettem ebbe az osztályba, szó szerint fél városnak tartozom, mert segítettek adományokkal, hűtőtől a defibrillátorig. Minden jóakaratú ember felismerte a küzdelmemet. Egész életemet a sürgősségi orvoslás fejlesztésére áldoztam, ez egy fiatal szakterület, és nagyon fontos számomra, hogy előrehaladjon” – mondja.

Hozzáteszi, hogy nincs visszaút, de örül, hogy azon orvosok és professzorok között lehet, akik a „jó oldalon” állnak.
„Hadd kerüljön az én nevem is ezek közé a nevek közé. Zombor kis város, az emberek ismernek engem és a munkámat. Tudják, hogy szakmailag felkészült, kitartó és makacs vagyok. Ez van, megyünk tovább” – üzeni.

A zombori polgárok szerdán a városháza előtt  tiltakoztak, politikai foglyok szabadon engedését követelve, hogy szabadlábon védekezhessenek. Egyúttal kiálltak Snežana doktornő mellett is, és üzenték a rezsimnek: a korrupciónak és az igazságtalanságnak nincs helye Szerbiában.

–––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!