Zárómeghallgatást tartottak csütörtökön abban a büntetőeljárásban, amelyet I. O., a hódsági óvodai pedagógiai asszisztens ellen indítottak. A vádlott a bíróság előtt továbbra is tagadta bűnösségét, és mindegyik vádpontban ártatlannak vallotta magát – értesült a Blic. Az ítélethirdetés időpontját október 3-ára tűzték ki.

A pénteki tárgyaláson elhangzottak a záróbeszédek is, amelyek a több mint két éve húzódó ügy végére tehetnek pontot. Az eset annak idején megrázta nemcsak Hódságot, hanem egész Szerbiát is, miután a pedagógiai asszisztenst letartóztatták, mert felmerült a gyanú, hogy szexuálisan zaklatta és bántalmazta a helyi óvodában gondjaira bízott gyerekeket.

A zaklatott gyerekek szülei vegyes érzelmekkel várják az ítéletet – egyszerre reménykednek abban, hogy végre véget ér a traumát jelentő eljárás, ugyanakkor félnek attól, hogy az elkövető enyhe büntetéssel megússza azt, amit szerintük elkövetett.

„A teljes tárgyalási folyamat rendkívül megterhelő volt számunkra. Újra meg újra át kellett élnünk a traumát, szembe kellett néznünk azzal az emberrel, és közben azt is végig kellett hallgatnunk, ahogy megkérdőjelezik a gyerekeink vallomásait” – nyilatkozta a Blic-nek az egyik édesanya.

Elmondása szerint a legnagyobb megrázkódtatást az okozta, amikor a bíróság által kirendelt szakértő több gyerek vallomását is hiteltelennek minősítette, holott három pszichológus is alátámasztotta azok valódiságát. A bántalmazások a szakvélemények szerint 2022 nyarától egészen 2023. május 4-éig tartottak.

„A szakértő végül mindössze öt-hat vallomást ismert el érvényesnek, kettőt részben érvényesnek, a többit pedig teljesen érvénytelennek. Abszurdnak tartjuk, hogy a részben érvényesnek ítélt vallomás egy olyan kisfiúé volt, aki először mert beszélni arról, hogy mi történt vele – az ő bátorságának köszönhetően derült ki az egész ügy, és került börtönbe az elkövető” – mondta felháborodottan az anya.

Szerinte mindez aláásta a szülők bizalmát abban, hogy az igazságszolgáltatás megadja a kellő elégtételt. „Senki sem mondhatja nekünk, hogy a gyerekeink nem estek át azon, amit még kimondani is nehéz. A fiam még most, két év után is néha beszél róla – félve említi meg azt az embert, és rettegve kérdezi, hogy a közelben van-e. Ez elég bizonyíték arra, milyen mély a trauma. De a trauma nem csak az övé – a férjemmel együtt mi is elvesztettük a más emberek iránti bizalmat. Ezt semmi sem tudja helyrehozni.”

Enyhe büntetéstől tartanak

A szerb büntető törvénykönyv értelmében a gyermekpornográfiával kapcsolatos bűncselekmények – ideértve a gyermekekről készült pornográf anyagok megszerzését, birtoklását és terjesztését – egy és nyolc év közötti szabadságvesztéssel büntethetők.

A hatalmi helyzettel való visszaéléssel elkövetett szexuális erőszak esetén öt–tizenkét év közötti börtönbüntetés szabható ki.

A szülők ugyanakkor attól tartanak, hogy az eljárásban eltelt idő és a vádlott előzetes letartóztatása (amely 2023 májusa óta tart) enyhítő körülményként jelenik majd meg, és így végül elmarad a súlyos ítélet.

„A szakértői vélemények, amelyek megkérdőjelezték a gyerekek vallomásait, valamint az a körülmény, hogy az elkövető második telefonját állítólag nem sikerült feloldani, mind arra utalnak, hogy nem lesz elég szigorú az ítélet. Attól tartunk, hogy valahol máshol újra gyerekek közelébe férkőzhet – ahol senki nem tudja, mit tett. Ahogy közeledik az ítélet napja, úgy nő a szorongás is, hiszen tudjuk: egyszer majd szabadul, és lehet, hogy az a nap nincs is olyan messze” – mondta az egyik bántalmazott kisfiú édesanyja.

Egy évig zaklathatta a gyerekeket

Mint ismert, az óvodai pedagógiai asszisztensként dolgozó I. O. ellen hat rendbeli hatalmi helyzettel való visszaéléssel elkövetett nemi erőszak, huszonnyolc rendbeli tiltott szexuális cselekmény, valamint gyermekpornográfiával kapcsolatos bűncselekmények miatt emeltek vádat.

A bűncselekményeket a gyanú szerint 2022 nyarától 2023. május 4-éig követte el a Poletarac óvodába járó, 2017 és 2020 között született gyerekek ellen.

Az ügy akkor robbant ki, amikor egy négyéves kisfiú elmondta a szüleinek, hogy I. O. meztelenül lefényképezte. A szülők ezután szakember segítségével igazolták a történtek valóságtartalmát, a férfit őrizetbe vették, és a telefonjában több, gyermekekről készült meztelen fotót és videót találtak.

A nyomozás során további szülők is szembesültek azzal, hogy gyermekeik áldozatok lehettek – így a bántalmazások száma gyorsan két számjegyűre emelkedett.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!