Egy hetedikes óbecsei fiú édesanyja bejelentette: éhségsztrájkba kezd, amennyiben gyermekének gondjaira nem sikerül megnyugtató megoldást találni.
Dömötör Filipčev Krisztina fia az óbecsei Sever Đurkić Általános Iskola diákja. Az édesanya már több mint egy éve próbál biztosítani gyermeke számára egy olyan segédeszközt, amelyre a gyermeknek a törvény betűje értelmében joga van, s amely nélkül a fiú nem képes iskolába járni. Ivan, a gyermek cerebrális parézisben szenved, ami mozgásában súlyosan korlátozza őt, ezért van szüksége egy különleges kerekesszékre ahhoz, hogy iskolába járhasson.
Ivannak volt már egy ilyen különleges kerekesszéke, azt 2019-ben vették, de a fiú kinőtte már és most egy újabb, nagyobb méretűre van szüksége. A meglévő segédeszköz ugyan részben felhasználható, de ki kell rajta cserélni az ülést, hogy megfeleljen a gyermek mostani méreteinek. Ennek az átalakításnak az összege mintegy 650 000 dinár lenne, olvasható a webinfo.rs portálon.
Az illetékes orvosi bizottság még tavaly májusban megállapította, hogy Ivannak szüksége van az új kerekesszékre. A hatályos törvények értelmében ez a szakvélemény kötelezi az intézményeket (az iskolától a szociális központon át a helyi önkormányzatig), hogy biztosítsák a gyermek iskoláztatásának lehetőségét.
„Más gyerekek nem hordják magukkal a széküket az iskolába. A fiamnak ugyanolyan jogokkal kell rendelkezni, mint minden kortársának” – mondta az édesanya.
Ivan jelenleg a kinőtt széket használja, ami rossz hatással van a gerincére és nem tekinthető tartós megoldásnak. Krisztina nem akarja, hogy a polgárok adományozzanak a fia javára, annak ellenére sem, hogy sokan készek lennének segíteni.
„Ezeket a felajánlásokat nem tudom és nem is fogom elfogadni. Az önkormányzat dolga lenne biztosítani a segédeszközt” – emelte ki az édesanya.
Krisztina kiemelte: követelése nemcsak a saját fiára vonatkozik, hanem minden gyermekre, akinek segítségre van szüksége. Hangsúlyozta: a szakmai testületek döntéseit a gyakorlatban is végre kell hajtani.
Az édesanya még tavaly októberben kapott egy értesítést, miszerint a gyermek számára szükséges segédeszköz költségei bekerülnek az idei költségvetési tervbe. Azonban a tanév kezdete óta Ivan nem kapta meg az új kerekesszéket. Krisztina ezért elvárja, hogy az intézmények a lehető legrövidebb időn belül tegyenek eleget törvényi kötelezettségüknek.

