Vasárnap Szerbia számos településén tartottak olyan tüntetéseket, amelyek szervezői a több mint tíz hónapja tüntetők ellen demonstráltak.

Az egyik ilyen megmozdulás helyszíne Belgrádban, a köztelevízió épülete előtt volt. A tüntetők ellen tüntetők csoportjának élén Đuro Macut miniszterelnök, Marko Đurić külügyminiszter és Dejan Vuk Stanković oktatási miniszter vonult, de az összejövetelen jelen volt Novak Nedić, a szerb kormány korábbi titkára is.

A demonstrációt a Társadalmi Stabilitásért Központ (Centar za društvenu stabilnost) hirdette meg. A résztvevők ismertették a Szerbiai Rádió-Televízió vezetőségével követeléseiket, egyúttal bejelentve, hogy kibővítik ezen követeléseket és megismétlik a demonstrációt, ha az elsődleges elvárásaik egy hónapon belül nem teljesülnek.

A demonstrálók követelték, hogy a köztelevíziót „szabadítsák fel azoktól az erőszakos alakoktól, amelyek belülről blokkolják a Szerbiai Rádió-Televízó működését és akik átverik a népet”, hogy „váltsák le a tájékoztatási, kulturális, szórakoztató és egyéb műsorok vezetőségét”, valamint „mindazok átfogó büntetőjogi, pénzügyi és egyéb felelősségre vonását, akik részt vettek az államcsínykísérletben”.

A demonstrálók, akik között motorosok is vonultak, közölték: amennyiben egy hónapon belül nem teljesülnek követeléseik, újabb tüntetést tartanak, akkor már a köztelevízió teljes vezetőségének leváltását követelve, tudatta az N1.

A rendőrség igyekezett szétválasztani a kormánypárti és a kormányellenes tüntetőket, a beavatkozás során legalább egy kormányellenes demonstrálót előállítottak.