Egy nőt agyonlőttek, öt személy pedig megsérült a kedden 14 óra 25 perckor történt lövöldözésben a belgrádi Višnjička Banja városrészben.

Az N1 helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy jelenleg is tart a helyszínelés, a területen rendőrök és bűnügyi szakértők dolgoznak.

A Sürgősségi Központ tájékoztatása szerint az intézménybe öt sérültet szállítottak, egyikük súlyos állapotban azonnal a műtőbe került.

A lövöldözés a Slanački úton egy vendéglátóhelyen történt, ahol egy nőt megöltek – közölte korábban az RTS.

Az eddigi információk szerint ismeretlen támadók hatoltak be az épületbe, majd tüzet nyitottak.

A rendőrség elindította a Szélvihar 3 hadműveletet.

A helyszínen több rendőrségi jármű tartózkodik, a sebesülteket két mentőautó szállította el.

Illusztráció (N1)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!