“Nem volt műemlék, de sokan gondolhatták, hogy az volt, mert beleillett a környezetbe és megszokták az emberek”, nyilatkozta a Pannon RTV Közügyek című műsorában Szűcs Balázs, a Községközi Műemlékvédelmi Intézet igazgatója hétfőn.

Hozzátette, azért gondolhatták az emberek, hogy műemlékről van szó, mert nem különbözik sokban, legalábbis az utcáról. Egyébként 1989-ben épült a törzse, de 1996ig nem épült fel teljesen.

“Olyan korban élünk, hogy belendültek a beruházások, ilyen mértékű építkezési kedv, így járt a villa, mert más ötlete volt a mostani tulajdonosnak. Nem baj az, ha a polgárok odafigyelnek a környezetükre. Sokszor mi is így értesülünk egyes bontásokról”, tette hozzá az intézet igazgatója.

A műsor vendége volt Góli Csilla, Szabadka alpolgármestere is, aki elmondta, hogy a Geosrbija honlapon meg lehet nézni, hogy egy egy parcella kinek a tulajdonában van.

“Ennek az apartmanjait már árulják, itt talán személyemnek csalódás az, hogy a tervező egy szabadkai cég, és a látványterv – ami messze áll attól, amit eredetileg szeretett volna a beruházó – lehetne finomabb, jobban be tudna illeszkedni. De igen nehéz megtalálni a hangulatot, ami mindenkinek megfelelne”, mondta Góli. Az alpolgármester szerint mindenki azt szeretné, ha minél inkább fejlődne a település, de vannak viszont akik azt szeretnék, hogy minden maradjon ahogy van. Nehéz megtalálni a középutat, hogy legyen fejlesztés, de az egyedi báj megmaradjon, mert változtak az igények is”, mondta Góli, majd hozzátette, hogy a beruházó folyamatosan kapcsolatban van az intézettel, és remélik, hogy a mostani látványterv nem a végleges.

“Egy olyan területrendezési terv van hatályban, ami 40 százalékos beépítettséget engedélyez. Figyelni kell a vonalakra, a parkolóra, zöld övezetre, s nem marad más hátra, mint téglalap alakúra tervezni egy épületet. Színekben, formákban lehet finomítani, nem lesz ez ilyen otromba, ahogy egyesek fogalmaztak. Ha ránézünk az ötlettervre, azt látjuk, hogy erről fog szólni a Spliti fasor, de azért nem így van ez. Benne leszünk a folyamatban és próbálunk enyhíteni, hogy ne legyen ennyire szembetűnő a különbség, a régi svájci típusú villáktól. A befektetők viszton a négyzetméteren kívül mással nem igen foglalkoznak”, magyarázta Szűcs.

Góli rámutatott, készül egy új területrendezési terv, ami ezt a negyven százalékot a legvédettebb részein 20 százalékra venné, és ez azt jelenti majd, hogy nem is lehet a most megszokott villáktól nagyobbakat építeni.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!