A meleg és száraz nyár után októberben idő előtt köszöntött be a tél. Nedeljko Todorović meteorológus a Szerbiai Rádió és Televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a következő két napban a csapadék mennyisége meghaladja majd az 50 millimétert, ami egy havi átlagos értéknek felel meg, a hegyekben pedig hótakaró is kialakul.
„A becslések szerint két és fél nap alatt több mint 50 milliméter csapadék hullhat, ami megfelel egy átlagos havi mennyiségnek. Emiatt a hegyvidéki térségekben, ezer méteres tengerszint feletti magasság fölött, 20–40 centiméter vastag hótakaró alakulhat ki” – mondta Todorović.
Kiemelte, hogy Belgrádban és Vajdaságban csak gyenge eső várható, és hozzátette, hogy idén kicsi az esély a vénasszonyok nyarára, még akkor is, ha enyhe hőmérséklet-emelkedés jön.
„A következő tíz napban ugyan emelkedik a hőmérséklet, de októberben a maximumok 18 és 22 fok között mozognak majd. Ez nem elég ahhoz, hogy vénasszonyok nyaráról beszéljünk. Október végéig fagyokra is számíthatunk, még Belgrádban és az alacsonyabban fekvő területeken is” – tette hozzá a meteorológus.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

