Szerbia befektetési klímája az elmúlt években enyhén javult, de továbbra is komoly gondot jelent a bürokrácia, a korrupció, az állami vállalatok nehézkes működése, a nagy kiterjedésű informális gazdaság és az igazságszolgáltatás lassúsága – áll az amerikai külügyminisztérium (State Department) „Befektetési klíma Szerbiában 2025” című jelentésében. A dokumentum szerint aggodalomra ad okot a politikai befolyás is.

Pozitívumként említik a pénzügyi stabilitást, a fiskális fegyelmet, valamint az EU által támogatott reformokat, és kiemelik, hogy Szerbia számára továbbra is elsődleges cél a külföldi tőkebefektetések vonzása. Az IMF-fel való együttműködés és a felelősségteljes költségvetési politika hozzájárultak a kedvező makrogazdasági feltételekhez. A jelentés megjegyzi, hogy az államadósság a GDP 50 százaléka alatt maradt, és 2024 októberében a S&P hitelminősítő először adott befektetői besorolást az országnak, BB+ szintről BBB- kategóriába emelve a kockázati osztályzatot, stabil kilátással, írja az N1.

Az amerikai befektetők általában kedvezően ítélik meg Szerbiát, elsősorban földrajzi elhelyezkedése, jól képzett munkaereje, a még mindig versenyképes, bár emelkedő munkaerőköltségek, a bőkezű beruházási támogatások és az EU-val, illetve más piacokkal kötött szabadkereskedelmi megállapodások miatt. Emellett értékelik az esélyegyenlőségi politikát is.

A külügyminisztérium ugyanakkor felhívja a figyelmet a politikai befolyás káros hatásaira is: példaként említik, hogy a kormány 2022-ben a tiltakozások nyomására leállította a lítiumkitermelés előkészített projektjét.

A digitalizációval kapcsolatban a jelentés rámutat: bár több kormányzati funkciót, például az építési engedélyek rendszerét vagy az adóhivatalt digitalizálták, a gyakorlatban nem hozott jelentős előrelépést, és hiányzik a következetes alkalmazás. Az állami vállalatok átalakítása terén lassú, de érzékelhető a haladás: a kormány további 43 cég privatizációját tervezi, miközben fokozatosan csökkenti a közszférát és az állami vállalatok létszámát.

A dokumentumban említést nyer az újvidéki vasútállomás előtetőjének tavalyi tragikus összeomlása, amely 16 halálos áldozatot követelt. A jelentés szerint a korrupció következményeként értelmezett eset tömeges, főként diákok által vezetett tüntetéseket váltott ki. A hivatalos Belgrád azzal érvel, hogy a folyamatos tiltakozások rontják a gazdasági helyzetet, a kritikusok viszont úgy látják, a kormány elrettentő eszközöket alkalmaz – letartóztatásokkal, a tiltakozók negatív médiamegjelenítéseivel, illetve egyes, szerb állampolgársággal nem rendelkező aktivisták kitoloncolásával.

A jelentés kitér arra is, hogy az EXPO 2027 belgrádi megrendezése lehetőséget teremt az amerikai vállalatok számára, különösen a berendezések szállítása és a szolgáltatások területén.

Az orosz agresszió Ukrajna ellen kezdetben korlátozott hatással volt a szerb gazdaságra, az infláció azonban 2023 márciusában 16 százalékra ugrott, majd 2025 februárjára 4,5 százalékra mérséklődött.

A dokumentum felidézi, hogy az amerikai pénzügyminisztérium külföldi vagyonellenőrzési hivatala (OFAC) 2024 áprilisában 30 szerb vállalatot és 20 magánszemélyt vett szankciós listára. Említik a NIS szerbiai olajvállalat elleni szankciókat is, amelyek bevezetését eddig többször, rendre egy-egy hónappal halasztották el – legutóbb néhány nappal, október 8-ig.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!