A több mint harminc éve a médiában dolgozó szakember és vállalkozó, a topolyai Kovács Attila lett a Vajdasági Független Újságírók Egyesület (NDNV) igazgatóbizottságának elnöke, áll a régió legrégebben alapított újságíróegyesület közleményében.

Kovács a poszton Natalija Markót váltotta, miután az egyesület közgyűlésén előzetesen megválasztották az NDNV új igazgatóbizottsági tagjának, és az igazgatótanácsi ülésen egyhangú támogatást kapott.

Kovács mellett az NDNV igazgatóbizottságának tagjai:

  • Jasmina Mihnjak pszichológus,
  • Maša Mitrović projektmenedzser,
  • Jelena Tušup újságíró,
  • Predrag Novković újságíró és vágó.

Az NDNV igazgatóbizottság elnöke bejelentette, hogy a testület munkájának jövőbeni fókusza az egyesület projektjeinek és egyéb tevékenységeinek fejlesztése, valamint az együttműködés erősítése az európai újságírói és médiaintegrációs szervezetekkel.

Kovács Attila 1973-ban született Zentán. Rendezőként dolgozott a vajdasági köztelevíziónál, együttműködött a Blic és a Građanski list lapokkal, valamint más médiumokkal is. 2017 óta nemzetközi vállalatok értékesítési vezetőjeként dolgozik, 18 európai országban irányítja több márka értékesítését.

Magyarul, ruszinul, szlovákul, lengyelül, csehül, szerb–horvát–bosnyák nyelven, valamint angolul kommunikál. Kovácsnak jelent már meg cikke a Családi Körben és a Szabad Magyar Szóban is.

___________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!