A Szerbia korábbi elnöke, Boris Tadić szerint a társadalom drasztikus átalakításának lehetősége közvetlenül az október 5-i változások után – amit köznyelvben „október 6.”-ként emlegetnek – valójában soha nem is létezett.
A Szociáldemokrata Párt vezetője elmondta, hogy a Demokratikus Ellenzék Szerbiáért (DOS) által alakított kormányban nem volt meg a többség a radikális reformokhoz.
A Danas napilapnak adott interjúban – amelyet a Slobodan Milošević bukásának 25. évfordulója alkalmából készítettek – Tadić hozzátette, hogy a demokratikus folyamatok félreértése és a reformok végrehajtásához szükséges idő figyelmen kívül hagyása vezetett a polgárok elégedetlenségéhez, „a valóságtól elrugaszkodott elvárások miatt – ami végső soron a Szerb Haladó Párt hatalomra jutásához járult hozzá.”
„A politikai támogatás hiányáról nyilvánosan beszélt Đinđić is, amikor azt mondta, hogy támogatja az összes ügyész, bíró, rendőrtiszt és biztonsági szolgálati funkcionárius elbocsátását, új pályázat kiírását és szigorú kiválasztás után az újbóli alkalmazást… Ami alatt az emberek az október hatodikát értették, ahhoz legalább még egy mandátumra lett volna szükségünk, és biztos vagyok benne, hogy befejeztük volna, amit elkezdtünk. Nem reális azt várni, hogy néhány év alatt egy háborúból és szankciókból kilábaló ország teljesen rendezetté váljon” – mondta Tadić.
Szerinte nagyon káros, hogy a DOS akkori szavazóinak többsége nem ismeri fel, mennyit sikerült elérni az adott körülmények között, és milyen gyorsan történtek meg a változások.
Tadić szerint az egykori rezsim embereinek politikai eltávolítására és átvilágítására sem volt politikai többség. A vonatkozó törvény elfogadásához csak Đinđić meggyilkolása után alakult ki alkalmi többség, de ennek a törvénynek a gyakorlati alkalmazása már más kérdés volt.
„Nagy kérdés, hogy egyáltalán sor került volna-e az átvilágításra közvetlenül Đinđić meggyilkolása után, ha erről a kormány akkori pártjai döntöttek volna, hiszen abban is voltak Milošević korábbi koalíciós partnerei. A 2003-as választások után pedig különösen nem kerülhetett rá sor, amikor a kormányt a DSS, a G17 Plus, az SPO és Velimir Ilić alakították, az SPS kisebbségi támogatásával. Még a DOS korábbi pártjai közül sem mind támogatták az átvilágítást – például a DSS sem –, nem is beszélve az SPS-ről, amelynek funkcionáriusait érintette volna” – magyarázta Tadić.
Egyetlen, de elmulasztott lehetőséget látott az átvilágítás és az eltávolítás végrehajtására: amikor a Demokrata Párt kisebbségi pártoknak ígért részvételt a végrehajtó hatalomban, amit azonban nem teljesített, így azok önállóan indultak a választásokon és nem lépték át a bejutási küszöböt.
„Ha az akkori Demokrata Párt vezetője, Zoran Živković betartotta volna velük a megállapodást, akkor a DS a kisebbségi pártokkal közösen többséget szerzett volna a parlamentben, és lehetőség nyílt volna a törvény végrehajtásának megkezdésére. Sajnos ez nem történt meg, így 2008-ra odáig jutottunk, hogy ahelyett, hogy az SPS egyes funkcionáriusai átvilágításon estek volna át, nélkülük nem tudtunk volna kormányt alakítani” – mondta Tadić.
____________________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

