November 1-jén Újvidéken „a lehető legnagyobb erőszakra” számít, mégpedig azon a megemlékezésen, amelyet az egyetemisták jelentettek be, mondta a közberuházásokért felelős miniszter és a Szerb Haladó Párt (SNS) tisztségviselője, Darko Glišić.
Szerinte “ők ezt az utolsó esélyüknek látják, hogy tomboljanak, hogy megpróbálják felgyújtani egész Újvidéket és mindenkit, akit meglátnak az utcán, és aki nem ért velük egyet, megpróbáljanak meglincselni… Tudják, hogy nem tudnak nyerni a választásokon, hogy nincs többségük” – mondta Glišić.
A Szerbiai Népi Mozgalom (NPS) alelnöke, Borislav Novaković úgy nyilatkozott, hogy Glišić ezzel a kijelentéssel előre igyekszik félelmet kelteni, hogy kevesebben menjenek el a megemlékezésre.
„Darko Glišić valami olyasmit csinál, amit preventív támadásnak neveznek – előre próbálja hitelteleníteni a rendezvényt, és félelem légkörét kelteni. Nekik megvan a kiszámítható mantrájuk, amiből nem tudnak kilépni” – mondta Novaković az N1-nek.
Korábban a Szabadság és Igazságosság Pártja (SSP) tartományi képviselője, Milan Vasiljević felszólította Glišićet, hogy jelentse a rendőrségen az általa előre jelzett erőszakkal kapcsolatos információkat.
„Darko Glišić nagy erőszakot helyez kilátásba november 1-jén Újvidéken. Azt mondja, hogy lincselés, tombolás, sőt az egész város felgyújtása is várható. Honnan van Glišićnek ilyen információja? Képeznek talán valamilyen lojalistákat, mint Moldovában? Mert hogyan lehetne ilyen rémisztő dolgokat állítani, ha nem épp ők maguk tervezik azt megvalósítani?” – tette fel a kérdést Vasiljević.
Hozzátette, hogy ha Glišićnek valóban van tudomása készülő erőszakról, azonnal a legközelebbi rendőrőrsre kellene mennie, és be kellene jelentenie mindezt, hogy a rendőrség kivizsgálhassa az ügyet.
„Ellenkező esetben éppen Glišić követ el bűncselekményeket – a pánikkeltéstől kezdve a súlyos bűncselekményekkel kapcsolatos információk eltitkolásáig” – mondta Vasiljević.
Glišić kijelentésére írásban reagált az SSP elnökségi tagja, Danijela Grujić is.
„Minden alkalommal, amikor uszították a közvéleményt és erőszakot helyeztek kilátásba nagyobb rendezvények előtt, maguk szervezték és rendezték meg azokat. Amikor pedig, mint március 15-én, nem sikerült provokálni a rendbontást, lelkiismeret-furdalás nélkül vetették be a hangfegyvereket a békés polgárok ellen. Mit várhatunk ezek után a szavak után? Még mindig nem értették meg, hogy a választásokat követelő szerbiai polgárok akarata megtörhetetlen, és hogy jogunk van november 1-jén békében gyászolni” – írta Grujić.
A Szerbia Új Arca tartományi szervezete arra figyelmeztetett, hogy Glišić „nem megfelelő kijelentése” a terep előkészítése az erőszakra és a másként gondolkodó polgárokkal való leszámolásra.
„Ez nyilvános figyelmeztetés Szerbia minden polgára számára: november 1-jén, a ’biztonsági intézkedések’ leple alatt, szervezett provokációk és megrendezett erőszak is várható – hogy ezzel igazolják az újabb elnyomást és eltereljék a figyelmet a hatalom felelősségéről” – áll az NLS közleményében.
A szervezet felszólította a polgárokat, hogy maradjanak nyugodtak, higgadtak és méltóságteljesek, valamint távolodjanak el a konfliktus helyszínéről, ha a hatalomhoz köthető huligánok tevékenykedni kezdenek, akár a rendőrség hallgatólagos, akár nyílt támogatásával.
Ezenkívül arra kérték az embereket, hogy rögzítsék, dokumentálják és őrizzék meg a bizonyítékokat.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

