Marinica Tepić, a Szabadság és Igazságosság Párt (SSP) alelnöke és parlamenti képviselője, kijelentette, hogy a Szerb Haladó Pártot (SNS) be kell tiltani, mert – mint mondta – „bűncselekményeket követett el az állam és a nép ellen”.
Tepić a Szerbiai Képviselőház ülésén úgy fogalmazott, hogy az SNS „Szerbia számára minden téren biztonsági fenyegetéssé vált”.
„Az SNS-t be kell tiltani, mert a maffia neonacionalista politikai szárnya, amely a reformok ürügyén megszilárdítja azt a gonoszságot, amelyet a bűnözés, a korrupció, az elnyomás, a zsarolás, a fenyegetés és a bosszú táplál” – mondta Tepić.
Úgy vélte, az előterjesztett törvényjavaslatok „nem a polgárok, hanem a Szerb Haladó Párt érdekeit szolgálják”, amely szerinte „nem is politikai párt, hanem a maffia politikai szárnya az állam élén”.
„Olyan törvények vannak előttünk, amelyek nem a nép akaratát, hanem a bűnözői és korrupt elit érdekeit tükrözik. Éppen ezért az SNS-nek nem lehet többé politikai legitimitása ahhoz, hogy a polgárok nevében törvényeket hozzon vagy módosítson. Ez a párt a maffia része, amely szétzilálta az igazságszolgáltatást, lerombolta az intézményekbe vetett bizalmat, és a médiát propagandafegyverré silányította” – hangsúlyozta az SSP képviselője.
Hozzátette, hogy a jelenlegi parlamenti ülés napirendjével az a probléma, hogy „nincs benne szó az igazságról, a nép lázadásáról a gyilkos korrupció ellen”.
„Még most sincs vita a újvidéki vasútállomás előtetőjének összeomlásáról, és a 16 áldozatról, akiket a ti korrupciótok ölt meg. Azok, akik felelősek, védelmet és jutalmat kaptak, miközben azokat tartóztatják le, akik igazságot követelnek” – tette hozzá Marinica Tepić.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

