Branko Ružić újra „szabad szocialista”. Két nappal ezelőtt lejárt a hat hónapos felfüggesztése, amelyet a hatalom elleni tüntetéseken és tiltakozó megmozdulásokon való részvétele miatt kapott, mivel ez akkor az SPS döntéseivel és politikájával ellentétesnek minősült.
„Ružićnak visszaadták az összes korábbi tisztségét a felfüggesztés előtti állapotnak megfelelően. Visszakapta a Főbizottság alelnöki, az Elnökség és a Főbizottság tagi pozícióját, és ami a legfontosabb, ismét képviselheti a pártot” – mondták a Szerbiai Szocialista Párt vezetői a Danasnak.
Hozzátették, hogy a felfüggesztés megszüntetéséről szóló döntés automatikusan született, külön nem kellett róla határozni.
Az SPS közleményében hangsúlyozza, hogy pártjuk modern szervezet, belső viszonyai a demokratikus elveken alapulnak, mind a szervezés, a működés, mind a felelősségvállalás tekintetében, és a párt vezetője példát mutat a szerb politikai színtéren.
„Tiszteletben tartjuk a tagok és tisztségviselők egyéni döntéseit és tevékenységét, ugyanakkor a pártszervek döntéseinek betartásáért és végrehajtásáért való felelősséget és hatékonyságot is. Kevés párt mondhatja el magáról, hogy ilyen belső demokráciával rendelkezik” – hangsúlyozták az SPS vezetői.
Ružić a felfüggesztés megszüntetésével kapcsolatban nem nyilatkozott.
Miért függesztették fel Ružićot?
Emlékeztetőül, Branko Ružićot, az SPS Főbizottságának alelnökét április 4-én hat hónapra felfüggesztették minden pártbéli tisztségéből. Az SPS Szabályzati Bizottsága indokként az ellenzéki tüntetéseken való részvételt jelölte meg. Ružić a részvételét már márciusi N1 Televíziós vendégszereplésekor is megerősítette, amikor elmondta, hogy március 15-én részt vesz a nagyszabású belgrádi tiltakozáson.
Korábban Ružić a rezsimhű médiumok és a hatalom egyes képviselőinek a célkeresztjébe került, az októberi N1 Televíziós szereplése miatt is.
Október 24-ei vendégszereplésekor Aleksandar Šapić belgrádi polgármestert infantilis politikával vádolta, és azt mondta, hogy a hatalomnak le kellene tartóztatnia a Szabadság és Igazságosság Párt elnökét, Dragan Đilast, ha igaz, hogy 619 millió eurót lopott.
„Az a történet – Đilas, Šolak… 619 millió… Nos, akkor fogják el” – mondta Ružić akkor.
Amikor Aleksandar Vučićról kérdezték, Ružić úgy nyilatkozott, hogy egy jól felépített rendszerről van szó, amely eredményeket hoz és pozitív hatásokat termel.
Arra a kérdésre, hogy az N1-es szereplése személyes vagy politikai döntés volt-e, Ružić így válaszolt: „attól függ, hogyan nézzük”.
„Ha bármely politikus bármely médiumhoz való érkezése politikai döntés, akkor Szerbia nem jutott túl messzire. Ez valóban személyes döntés, de mivel politikával foglalkozom, mondhatjuk, hogy politikai döntés is” – mondta Ružić.
Ekkor egyes rezsimhű médiumok amiatt is célkeresztbe vették, hogy támadta azt a hatalmi többséget, amelynek ő maga is már 12 éve a részese, közben pedig Đilast és Šolakot védte.
Ružić: Az egyetemistákat csodálom, az új kormánynak olyannak kell lennie, mintha átmeneti lenne
Branko Ružić (N1)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

