„Egyáltalán nem lepne meg, ha ezek a vádak a hatalom részéről érkeznének. Érdekes, hogy az én kis újságírói és aktivista tevékenységem ekkora felfordulást kelt a helyi vezetésben, akik már nem tudják, mit kezdjenek velem” – mondta Mina Delić a Cenzolovkának.
Egy nappal azután, hogy március 4-én Mina Delić, a Családi Kör újságírójaként videós tudósítást készített a zentai bíróság blokádjáról, amelyet a Szerb Haladó Párt szervezett, a 24 Sedam nevű hírportál egy névtelen, lejárató cikket közölt róla.
A pincértálcás újságíró: A zentai Mina Delić azt állítja, hogy újságíró, azonban politikai karrierjét építi („Novinarka sa ajncerom: Mina Delić iz Sente tvrdi da je novinarka, a u stravri pokušava da započne političku karijeru”) címmel, amelyben azt állították, hogy Delić helyi cégeket és tisztségviselőket próbált megzsarolni, hogy ezzel politikai karriert építsen magának.
Delić az ügyet a Médiatanács Panaszbizottsága elé vitte, amely nyilvános figyelmeztetésben részesítette a 24 Sedam portált a cikk miatt. A testület megállapította, hogy a portál megszegte a Szerb Újságírói Etikai Kódex több pontját is – többek között a hiteles tájékoztatás, a közérdek szolgálata, valamint az emberi méltóság és magánélet tiszteletben tartásának kötelezettségét.
A bizottság elutasította a 24 Sedam jogi képviselőjének fellebbezését, és kimondta, hogy a cikkben több valótlan vagy nem ellenőrzött információ szerepelt, illetve nem volt világosan elkülönítve a tény és a feltételezés.
A Sajtótanács értékelése szerint a Delić ellen bizonyíték nélkül megfogalmazott állítások – miszerint zsarolta a helyi cégeket és tisztviselőket – súlyos és alaptalan vádak, amely nem tekinthetők sem értékítéletnek, sem megengedett kritikának.
A 24 Sedam szerkesztősége felajánlotta Delićnek, hogy eltávolítja a cikket, ám ő ezt elutasította. Sőt, ragaszkodott hozzá, hogy maradjon fenn, „mert ez egy valódi kórkép”. Véleménye szerint az ilyen médiumokat nyilvánosan felelősségre kell vonni, hogy a jövőben ne ismételjék meg a hasonló gyakorlatot. Delić ügyvédet fogadott és pert indított a megjelent cikk miatt.
Minden a bíróság blokádjáról készült videóval kezdődött
A Cenzolovkának adott interjúban Delić elmondta, hogyan jutott idáig az ügy. A róla szóló cikket – mint mondta – véletlenül fedezte fel, néhány hónappal a megjelenése után, amikor egy újságíróképzésen az volt a feladat, hogy mindenki keressen rá a nevére az interneten. Ekkor talált rá A pincértálcás újságíró című cikkre, amely azt állította, hogy „a zentai Mina Delić újságírónak mondja magát, valójában azonban politikai babérokra tör”.
A cikk azt is állította, hogy Delić egy „ellenzéki aktivista” és a „színes forradalom” része. Delić szerint mindez azért történt, mert a videó, amelyet a bíróság blokádjáról készített, igencsak felkapott lett, nemcsak helyi, hanem országos szinten is, ugyanis az N1 Televízió is közölt belőle részleteket. Úgy véli, hogy valaki a helyi önkormányzatból közbenjárt azért, hogy a 24 Sedam ezt a lejárató anyagot közzétegye.
Mi történt valójában március 4-én Zentán?
„Tulajdonképpen semmi különös. Sok embert kivezényeltek az utcára, másokat kirángattak a munkahelyükről. Az esemény előtti este értesültem arról, hogy egyesek fenyegetést kaptak, hogy muszáj elmenniük. A helyszínen sikerült felvételt készítenem egy dokumentumról, amelyen egy névsor volt, amelyen azok szerepeltek, akiktől elvárták a részvételt. A legtöbben egyáltalán nem akartak ott lenni. Miközben Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke a Pink- és a köztelevízióban a zentai rendezvényt dicsérte, én a tömegben próbáltam választ kapni a legegyszerűbb kérdésekre: Miért gyűltek össze, miért vannak itt? – de senki sem akart válaszolni. Valószínű, mert egyesek nem is tudták a választ” – mesélte Delić.
Elmondása szerint általában nem videózik, inkább fényképez és ír, de ezúttal úgy döntött, bekapcsolja a kamerát.
„Technikai nehézségeim is voltak, és a biztonsági kockázatot is vállaltam. Szerencsére nem tudtam, kikhez fordulok kérdéseimmel – ha tudtam volna, talán sosem megyek oda. A félelem mindig ott van, hogy akadályozza a munkát. Gyakran az vezérel: jobb, ha nem tudod, mi a veszélyes, mert ha tudod, az agyadban valósággá válik, és akkor az ember feladja. Tudom, ez talán közhelyként hangzik, de néha csak így lehet elvégezni egy újságírói feladatot” – tette hozzá.
Korábbi incidensek és a hatalom célkeresztjében
Ez nem az első eset, hogy problémába ütközik Zentán való tudósítása közben. Idén áprilisban egy önkormányzati ülésen – két független forrás szerint – „anarchistának és a legnagyobb problémának” nevezték. Ez az az ülés volt, amikor a zentai önkormányzatban a Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség tagjai 40 millió dináros támogatást szavaztak meg az Elgas közvállalatnak, amely már évek óta veszteségesként működik.
Tucatnyi rendőr a városházán, nem engedik be a polgárokat a képviselő-testület ülésére
„Az az ülés botrányos volt – az utolsó pillanatban, a szabályokat megkerülve elrendelték, hogy a nyilvánosság nélkül rendezzék meg. Újságíróként a rendőrökön keresztül kellett áttörnöm, hogy bejussak a terembe, ahonnan egy ellenzéki képviselőt, Goran Jovanovićot kivezettek, mert nem akarta engedni, hogy az ülés a zentai polgárok részvétele nélkül kezdődjön. Míg ez zajlott, folyamatosan kapcsolatban voltam a Szerbiai Újságírók Egyesületével (UNS), amelynek tagja vagyok, és amely próbált közbenjárni, hogy bejuthassak az ülésre” – mondta Delić.
Delić: Vádak a hatalom részéről
„Még sosem fordult elő, hogy ennyire nyíltan céloztak volna rám egy médiában, ráadásul egy belgrádi központúban” – utalt Delić a fent említett lejárató cikkre.
„Nem lepne meg, ha az egész a hatalom részéről indult volna, valószínűleg a zentai önkormányzat valamelyik tagjától. Hiszen rajtuk kívül senki sem ismer engem, főleg nem Belgrádban. Érdekes, hogy az én apró újságírói és aktivista tevékenységem ekkora zavart okozott, hogy már nem tudják, mit tegyenek velem. Mi lenne, ha komolyabb témákkal foglalkoznék? Az életemet kellene féltenem? Mindenesetre nem érzem úgy, hogy az engem ért vádak – a zsarolás vagy hogy külföldi ügynök lennék – veszélyeztetnék a családom vagy az én biztonságomat. Ha hinni lehetne a cikknek, én lennék az, akitől másoknak kell félniük” – mondta ironikusan Mina Delić.
Mina Delić (Fotó: magánarchívum)
_____________________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

