Nem lesz olyan, mint a kilencvenes években az ENSZ-szankciók idején, amikor az országot hermetikusan lezárták és nem lesz olyan benzinhiány, mint akkor, de most is szörnyű lesz – mondta a FoNetnek Miloš Zdravković energetikai szakértő, aki szerint Szerbia az amerikai szankciók miatt úgy fog működni, mint Horvátország akkor, amikor a Mol privatizálta az INÁ-t, és „elvágta” a sziszeki kőolajfinomítót.

A szakértő szerint Magyarországról, Ausztriából és más környező országokból fognak érkezni a kőolajszármazékok.

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) 2023-ban kétmilliárd eurót fizetett be a költségvetésbe, ami csaknem 12 százalékát teszi ki az állami bevételeknek, és a becslések szerint a NIS 4-6 százalékkal járul hozzá a bruttó hazai termékhez (GDP) is.

„Szörnyű lesz, megérzi ezt a költségvetés, és indirekt módon Szerbia polgárai és az az ipar is, mint például a Petrohemija, amelyik fűtőolajat használ” – figyelmeztet Zdravković, aki szerint a NIS elleni szankciókra az ukrajnai válság vége jelentene megoldást.

„Erre akkor kerülhet sor, ha Oroszország és Amerika államvezetése ezt megerősíti. Mi egyiknek sem jelentünk prioritást” – tette hozzá.

A többségi orosz tulajdonban lévő NIS ellen csütörtökön reggel léptek életbe a szankciók.

Életbe léptek a NIS elleni szankciók

A NIS-kutakon megszűnik a fizetési lehetőség külföldi kártyákkal

Fotó: 021.rs

–––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!