Majdnem pontosan az október 7-ei terrortámadás második évfordulójára sikerült összehozni a gázai fegyverszünetet, ami azért volt sietős, hátha még „belefér” a naptárba Trump számára egy Nobel, amit tegnap, október 10-én hirdettek ki. A ravasz norvégok mégsem neki adták a győzelmet, hanem a venezuelai ellenzék vezetőjének, aki viszont „Trump nevében” fogadta azt el – úgyhogy az amerikai akarnok mégis fürödhetett a dicsőség sugaraiban. Ami a gázai egyezséget illeti, létrejött a fegyverszünet, amit valamiféle első szakasznak neveznek, holott ilyesmiről szó sincs a szövegben – főleg nem egy „második szakaszról”, aminek nyilván a palesztin államról kellene szólnia, de ami ellen az egyik fél (Netanjahu) amúgy is felesküdött. A világsajtó mindenesetre rendkívül szkeptikus a folytatást illetően – de legalább a túszok és családtagjaik fellélegezhetnek, ha igaz.
A világ többi híre messze elmarad emögött, de azért történt még egy és más a héten: brit vita az antiszemitizmusról a manchesteri zsinagóga elleni terrortámadást követően; Nyugat- és Kelet-Németország egyesülésének 35. évfordulója, amelynek megünneplésén Friedrich Merz német kancellár mellett Emmanuel Macron francia elnök is részt vett Saarbrückenben, de a német szövetség két része között még mindig sok különbség van – a vendég pedig újabb kormányfőkereséssel volt elfoglalva; parlamenti választások Csehországban, ahol a jobboldali populista Babiš (ANO) kisebbségi kormány létrehozására törekszik. – Átlapoztuk a világsajtót Koppenhágától Jeruzsálemig és New Yorktól Tajpejig.
„Trump béketerve” valójában Netanjahu egérútja
A New York Times című, 1851-ben alapított, 135 Pulitzer díjas liberális napilap szerint:
„Trump elnök legnagyobb diplomáciai győzelmének küszöbén áll. Világossá tette, hogy kész a Közel-Keletre repülni, hogy személyesen felügyelje a tűzszünetet és találkozzon a szabadon engedett túszokkal. De korántsem egyértelmű, hogy a konfliktus valóban véget ért. Trump és Netanjahu nyilatkozatai csak az első lépésre vonatkoztak: a túszok és foglyok cseréjére, valamint az izraeli csapatok kivonására egy még meghatározatlan vonal mögé. A következő lépés, amelyben a Hamásznak fel kellene adnia fegyvereit és a Gázai övezet feletti ellenőrzés igényét, sokkal nehezebbnek bizonyulhat.”
A Tel Aviv-i Haaretz című közép-baloldali liberális napilap szemszögéből a háború vége korántsem biztos:
„Ha az összes túszt valóban szabadon engedik a következő napokban, az a Hamász kapitulációját jelentené, mivel a szervezet elveszítené legfontosabb eszközét a tárgyalások során. Amit a Hamásztól követelnek – a túszok szabadon bocsátását –, az kézzelfogható és visszafordíthatatlan. Izrael quid pro quo-ja – a háború vége – csupán egy ígéret, amelyet bármikor visszavonhat. Ez már tucatszor megtörtént a múltban. Ki fogja megállítani Izraelt, ha Netanjahu miniszterelnök ürügyet talál a háború folytatására a túszok szabadon bocsátása után?”
A londoni székhelyű Al Quds Al-Araby című független arab nyelvű napilap talán derűlátóbb:
„Ha a Hamász és Izrael között valóban létrejön a megállapodás, az a humanitárius segély újraindulását is jelentené. Továbbá több ezer palesztint szabadon engednének az izraeli börtönökből. Politikailag egy ilyen siker Izraelnek a Gázai övezet annektálására irányuló politikájának végét is jelentené. Ez azonban nem változtatna azon a tényen, hogy Izrael elvesztette nemzetközi presztízsét, és továbbra is elszigetelt maradna.”
Az évforduló
A Hamász terrorszervezet Izrael elleni támadásának évfordulóján, október 7-én a koppenhágai Politiken című liberális napilap így mérlegeli a történteket:
„Mára, két év múltán, Netanjahu még mindig nem tudta visszaszerezni a Hamász izraeli túszait. Nem sikerült felszámolnia a Hamászt. Az izraeli védelmi miniszter szerint még mindig hónapok vannak hátra Gáza meghódításáig. Ez egyfajta győzelem a Hamász számára. Netanjahu azon vágya, hogy véget vessen a palesztin államról szóló tárgyalásoknak, teljesen kudarcot vallott. Izrael legjobb nyugati barátai most elismerik Palesztinát államként.”
A The Jerusalem Post című angol nyelvű, 1932-ben alapított közép-jobboldali, konzervatív online napilap dörgedelme a világ ellen:
„Annak ellenére, hogy a Hamászt katonailag legyőzték, mások folytatják támadásukat az egyetlen zsidó állam és a zsidó nép ellen Nyugat-Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában. Mi ezeknek a jól finanszírozott, szervezett kampányoknak a célja? A delegitimáció és a demoralizáció. Ez nem tiltakozás. Ez álcázott üldöztetés. Ez a gettó újjászületése – nem szögesdróttal, hanem hashtagekkel, petíciókkal és szelektív erkölcsi felháborodással.”
A londoni The Guardian című független napilap figyelmeztet:
„Minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy véget vessünk ennek a megsemmisítő háborúnak. Valami jó is kisülhet belőle, ha – és ez egy nagy „ha” – Trump és mások nyomást gyakorolnak Netanjahura és olyan megállapodást kötnek, amelyet az arab nemzetek teljes mértékben támogatni tudnak.”
Zsinagóga elleni terrortámadás Manchesterben
A manchesteri zsinagóga elleni terrortámadást követően Nagy-Britannia most arról vitázik, hogyan kezelje az antiszemitizmust. A londoni The Times című konzervatív napilap a kormányt vádolja:
„A brit kormány Izrael-politikája semmit sem tett a helyzet megnyugtatására. Valójában csak súlyosbította az elszigeteltség érzését a zsidó közösségben. Az izraeli miniszterek elleni szankciók és a palesztin állam elhamarkodott elismerése még Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök liberális gondolkodású ellenfeleit is megrémítette”.
„A manchesteri terror példabeszéd a modern Nagy-Britannia számára” – írja a londoni The Daily Telegraph című konzervatív napilap a címlapján, majd így folytatja:
„Egy alapvető betegség sújtja ezt az országot, amelyet ellenőrizetlenül hagytak terjedni. Az antiszemitizmus mint ősi gyűlölet gyökeret vert és termékeny talajra lel azokban a közösségekben, amelyek nem integrálódtak Nagy-Britannia ideológiájába és kultúrájába. Ez egy nyitott és toleráns ország, és ezt értékelni kell. De nem maradhatunk a világ gyűlöletének és neheztelésének szállásadói.”
Németország egyesülésének 35. évfordulója
Nemcsak Németországon megy keresztül a rengés, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung című polgári-konzervatív napilap erről:
„A német egység napján az emberek gyakran mérleget készítenek. Köszönetet mondanak és tiszteletet tanúsítanak. Visszatekintenek az elért eredményekre. A jövővel kapcsolatos kérdések azonban ritkán merülnek fel. Friedrich Merz mégis ezt tette október 3-i beszédében. »Milyen ország szeretnénk lenni?« – kérdezi a kancellár a zsúfolásig megtelt terem, a saarbrückeni Kongresszusi Csarnok színpadjáról. »Hogyan nyerhetjük vissza belső egyensúlyunkat?« Ami mindenekelőtt azt jelenti: a kancellár szerint Németország elvesztette belső egyensúlyát.
[…] De Merz nem csak a németekhez szólt. Egyfajta mini polgári ismeretek leckéjében kinyilvánította az ország alapvető pilléreit: a demokráciát, a jogállamiságot, a gazdasági erőt, valamint a társadalmi és európai tudatosságot. Nem téve egyértelmű megjegyzéseket Trump Amerikájáról és az európai autoriter tendenciákról.
Emmanuel Macron francia elnök, aki díszvendégként vett részt a saarbrückeni ünnepségen, felidézte a Németország és Franciaország közötti háborúkat. Az a tény, hogy immár nyolc évtizede béke van közöttük, »az Európa nagy eredménye« – mondta Macron.
[…] Macron egyfajta reformtervet szorgalmazott, amelynek célja a kontinens demokráciájának védelme. Ehhez mind a szociális rendszer reformjára, mind a gazdaság alapvető egyszerűsítésére van szükség a nagyobb növekedés érdekében. Az európaiaknak nagyobb prioritást kell adniuk saját termékeiknek, hogy »néhány évtized múlva ne csak kínai autók legyenek az utakon«. Macron a közösségi hálókat a demokráciára leselkedő veszélyeként említette. Ezek központi szerepet játszanak a közvélemény alakításában – mondta –, de a botok és az »összeesküvés-elméletek terjesztői« eltorzítják azt. »Egyszerűen túl naiv« lenne átengedni a demokratikus teret az amerikai vagy kínai vállalatok által ellenőrzött közösségi hálóknak. Az ő érdekük »biztosan« nem az európai demokráciák jóléte – mondta Macron. Közös megközelítésre, »új megvilágosodásra« szólított fel, hogy szembe lehessen szállni a demokrácia belső és külső ellenségeivel.”
Legyünk büszkék, és ne panaszkodjunk! – írja a Frankfurt an der Oder-ben megjelenő Märkische Oderzeitung című kelet-német napilap és így tekint vissza a német egység 35 évére:
„És Nyugat-Németországban sokan még mindig úgy gondolják, hogy testvéreik hálátlanok. Mintha a Nyugatra emigrált milliók nem növelték volna ott a jólétet, mintha Kelet meghódítása nem vezetett volna extra profithoz és munkahelyek kiosztásához a nem mindig különösebben tehetséges nyugatnémetek számára. És fordítva: meddig akarják még a keletnémetek az áldozat szerepét játszani? Ők minden figyelmeztetés ellenére a nyugati valutát részesítették előnyben a józan ésszel szemben. Ezután szinte hősiesen legyőzték a következményeket, nevezetesen a gazdasági összeomlást és a tömeges munkanélküliséget. Ahelyett, hogy büszkén álltak volna ki a nyugatnémetek elé, és azt mondták volna: »Mutasd meg, hogy te is meg tudod ezt csinálni«, minden egyes euró miatt panaszkodtak, amiből valójában vagy állítólag nem kapnak eleget.”
Jobbnak tűnik a helyzet ott, mint Gelsenkirchenben – írja a Neue Osnabrücker Zeitung az egyestés eredményét nyugati szemszögből:
„Léteznek Türingia, Szászország és Mecklenburg-Elő-Pomeránia virágzó tájai. Keleten azonban a víz- és a levegőminőség ma már jobb, mint Nyugaton, a keleti tartományokban a gazdasági termelékenység jelentősen megnőtt, és a bérek is egyre inkább kiegyenlítődnek. A legtöbb keletnémet város most már jobban néz ki, mint Gelsenkirchen vagy Duisburg. Az erős vagyonkülönbség örökségeit, hogy a keletnémetek kevesebb vagyonnal rendelkeznek, és kevesebbet örökölnek és hagynak örökül, a szocializmus 40 évének öröksége nem fogja egyhamar megváltozni. Jobb lenne korrigálni a 35 évvel ezelőtt táplált elvárásokat, miszerint mindent teljesen ki kell egyenlíteni, és hogy a politika ezt biztosítani fogja.”
Parlamenti választások Csehországban
A varsói Gazeta Wyborcza című, legnagyobb példányszámban megjelenő lengyel bal-liberális napilap gyanítja, hogy Babiš valószínűleg megpróbál majd együttműködni…
„… a szélsőjobboldali Szabadság és Közvetlen Demokrácia Pártjával. Ez utóbbi a Cseh Köztársaság az Európai Unióból és a NATO-ból való kilépését követeli. Vajon ez eltérést jelent a Cseh Köztársaság korábbi nyugat-barát politikájától? Ez meglehetősen valószínűtlen. Babiš, a legtöbb csehhez hasonlóan, pragmatista. És ráadásul üzletember is. Valószínűbb, hogy inkább a saját és pártja pozíciójának megerősítésére törekszik a belpolitikában. Nem mer majd szembeszállni az Európai Unióval, a demokrácia garanciájával. Babiš nem fogja átlépni ezt a határt.”
A prágai Hospodářské Noviny című konzervatív gazdasági napilap a legnagyobb kockázatot abban látja, hogy Babiš:
„… a jövőben vakon Magyarország és Szlovákia felé orientálódik. És csak mindenre és mindenkire panaszkodik. Ez biztos út lenne a végleges elszigetelődés felé. Csehország ekkor biztosan nem tűnne komoly partnernek. Csehország a NATO-ban és az EU-ban ekkor egy olyan tag szerepét töltené be, amelynek esze ágában sincs kilépni, de mindenki mást kritizál a hibáiért. Belföldön pedig ezeket az intézményeket, különösen az EU-t, rosszul működőnek bélyegezné. Pedig Csehország teljes mértékben függ az EU-tagságtól mind gazdasági, mind pedig biztonságpolitikai szempontból.”
A tajpeji Lianhe Bao című kormánypárti napilap a csehországi választási eredmény okaira világít rá egy vendégkommentárban:
„Babiš volt miniszterelnöknek sikerült kihasználnia a választók elégedetlenségét a választási kampány során, és elérte visszatérését. A jobboldali populista gazdaságpolitika és a nacionalizmus azonban nem volt az egyetlen sikeres formula Babiš és pártja számára. A csehországi választási eredmény ismét a változékony politikai hangulat eredménye. Az európai jobboldali pártok tábora, köztük a német AfD [Alternative für Deutschland azaz Alternatíva Németországért], a francia Rassemblement National [Nemzeti Tömörülés], az olasz Fratteli d’Italia [Olaszország Fívérei] és a magyar Orbán Viktor, megerősödött a cseh ANO [Akce Nespokojenŷch Občanů azaz az Elégedetlen Polgárok Mozgalma] győzelmével.”
Kormányt alakítani nem lesz könnyű, Orbán Viktor hosszú árnyékot vet Csehországra, írja a budapesti Népszava című baloldali napilap:
„Máris elkezdte az egyeztetéseket Andrej Babiš az után, hogy pártja, az Elégedetlen Polgárok Mozgalma (ANO) meggyőző fölénnyel nyert a szombaton zárult parlamenti választáson. A Fideszhez hasonlóan a Patrióták Európáért európai parlamenti képviselőcsoportjában helyet foglaló párt 34,5 százalékos eredménye jobb annál, mint amit a közvélemény-kutatók jósoltak, a 80 mandátuma nyolccal több, mint amit az előző voksoláson megszerzett. De nem elég ahhoz, hogy egyedül kormányozzon a 200 fős parlamentben.
Vérbeli populistaként Andrej Babiš szinte mindent megígért a kampányban, alapvető üzenete az volt, hogy kolbászból lesz a kerítés, ha pártja alakíthat kormányt. Befagyasztja a nyugdíjkorhatárt, csökkenti a lakossági energiaárakat, az egészségügyi járulékokat, a nyereségadó kulcsát, az élelmiszerárakat, emeli a nyugdíjakat, a szociális juttatásokat, csökkenti a kórházi várólistákat. A határtalan ígérgetések ellenére azonban nem is maga Andrej Babiš vagy az ANO jelenti a legnagyobb veszélyt, hanem két potenciális koalíciós partnere. A visszatérő miniszterelnök ugyan azt szeretné, hogy e két párt ne legyen a koalíció tagja, csak kívülről támogassák, de az biztos, hogy nagy mértékben befolyásolnák a kabinet irányvonalát, akár belülről, akár kívülről.
Különösen a szélsőjobboldali Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) nevű, a japán gyökerekkel rendelkező Tomio Okamura vezette politikai erő szerepvállalására tekint komoly aggodalommal az Európai Unió.
Sovány vigasz, hogy az SPD jóval gyengébben szerepelt az előzetes felmérésekhez képest, majdnem feleakkora szavazati arányt mondhat magáénak (7,8%), mint amit eredetileg jósoltak neki. Ez a Csehországban magasnak számító, 69 százalékos részvételi arányra is visszavezethető, amely a második legmagasabb az önálló Csehország létrejötte óta.
[…] Andrej Babiš az SPD mellett a másik jobboldali populista párttal, az európai zöld megállapodást mereven elutasító Autósok nevű politikai erővel szövetkezne. Itt ismét felmerül egy nagy konfliktusforrás. Ez a politikai erő – függetlenül attól, hogy képviselője, Filip Turek szintén a Patrióták padsoraiban foglal helyet és elismerően szólt Orbán Viktorról –, szemben az oroszbarát narratívát terjesztő SPD-vel, erősen Oroszország-kritikus. A párt kizár mindenfajta párbeszédet a Kremllel mindaddig, amíg Moszkva folytatja a háborút Ukrajna ellen. És miközben az SPD inkább Kelet felé fordulna, az Autósok egyértelműen Nyugat-barátként határozza meg magát. A párt nem akar kilépni az EU-ból, de annak alapvető reformját szorgalmazza, a nem éppen bonyolultságáról ismert magyar kormányzati narratíva nyelvezetére lefordítva »elfoglalná« Brüsszelt.”
Lemondott Lecornu francia miniszterelnök
A párizsi Libération című közép-baloldali, Jean-Paul Sartre és Serge July által alapított napilap ezt ajánlja:
„Ahhoz, hogy megértsük egy válság mértékét, hasznos visszatérni a gyökereihez. Ez segíthet a kiút megtalálásában. A jelenlegi nyugtalanság oka Emmanuel Macron. Amikor az európai parlamenti választások után bejelentette a Parlament feloszlatását, úgy játszott az intézményekkel, mint egy varázslóinas. Majd azzal rontott a helyzetén, hogy hátat fordított a választási valóságnak. Hogyan követelhetsz kompromisszumokat más politikai szereplőktől, ha te magad nem vagy hajlandó erre?”
A bécsi Die Presse című kereszténydemokrata konzervatív napilap így spekulál:
„Az Egyesült Államokban Trump elnök, Vance alelnök és munkatársai valószínűleg élvezettel bámulják az Atlanti-óceánon átívelő Óvilágot. A párizsi abszurd színház táplálja a MAGA-elit reményeit, hogy az Óvilág valóban összeomlik. Franciaország mindig is az európai dekadencia megtestesítője volt az amerikai jobboldal számára, de a Trump-világ számára sokkal többet szimbolizál: Macron jelenleg a gyűlölt EU legerősebb külpolitikai hangja. Egy olyan unióé, amely még mindig a nemzetközi együttműködést, a kereskedelmet, a piacgazdaságot és a jogállamiságot hirdeti, mintha az 1990-es évek soha nem értek volna véget. Európa mérsékelt pártjainak kihívása az, hogy bemutassák, miért értékes megőrizni az Óvilág egyes részeit. Megmutatni, hogy a politika valóban képes alakítani a dolgokat – talán egyszerűen jó vezetéssel és kevesebb hiúsággal. Franciaországban is.”
Macron elnök közben ismét a lemondott Lecornut jelölte a kormány élére, de „nincs könnyű kiút” – írja a dublini Irish Times című liberális-progresszív napilap:
„Talán egy szocialista kormány ideiglenesen bizonyos fokú politikai stabilitást biztosíthatna, de semmit sem tenne az ország bizonytalan gazdasági helyzetének megoldásáért. A komplex válság legnagyobb haszonélvezője Marine Le Pen és szélsőjobboldali pártja, a Rassemblement National. Gazdasági programjuk túlnyomórészt populista, és nem kínál megoldást a költségvetési problémákra. Annak ellenére, hogy az RN már nem szorgalmazza az EU-ból való kilépést, továbbra is euroszkeptikus. Ha az RN alakítja a következő kormányt, az rendkívül problémás lenne a közigazgatás és az EU kohéziója szempontjából.”
Napilapok a világ minden tájáról (Illusztráció: Pixabay)
