Csókán ma (szombaton) rendezik meg az Ősz az én Csókámban nevű rendezvényt, amelyen kézműves foglalkozást szerveznek az alsós gyerekeknek, akiket munkaszombati tanítás helyett erre visznek el a tanítók – írta meg szerkesztőségünknek az egyik érintett szülő.

A rendezvény majdnem pont akkor kezdődik, amikor a blokádok elleni tüntetés is, és szerinte a szervezők is ugyanazok.

„Bennünk szülőkben felmerül, hogy mennyire kötelezhetnek minket arra, hogy elküldjük ide a gyerekeinket, amelyről csak a hülye nem veszi észre, hogy politikai célzatú lesz” – teszi fel a kérdést a szülő, aki szerint még Padéról is buszoztatni fogják a gyerekeket Csókára.

A Čoka bez cenzure Facebook-oldalon is azt írják: a csókai alpolgármester nyilvánosan reklámozza a 17 órai tüntetést, miközben fél ötkor kezdődik a kézműves program is.

„Emiatt aggodalmunkat fejezzük ki a gyerekek biztonsága miatt, és feltesszük a kérdést: Csóka legkisebbjeit politikai célokra használják-e egy választási előtti mítingen? Már jelentek meg információk a blokád elleni tüntetők verbális támadásairól és a közösségi hálón közzétett fenyegetésekről, ami további aggodalomra ad okot”– olvasható a bejegyzésben.

Fotó: Pósa Tamara

–––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!